Vannak, akik a migránsokkal, Sorossal és Brüsszellel, mások Oroszországgal vagy éppen Amerikával riogatják – ezzel mobilizálják – a szavazóikat. Recep Tayyip Erdogan ezt a helyi választások közeledtével egy kurdok elleni támadás mellett az iszlám világ védelmezőjeként éri el. Ugye ismerős? A politikai, befolyásoló technikák azonban már csak ilyenek.
A török elnök beszólt Kínának. Az ok a bebörtönzött ujgur zenész és költő Abdurehim Heyit állítólagos halála. Ankara a Kínában élő muszlimokkal szembeni erőszakkal és e vallási közösség kiszorításával vádolta meg Pekinget, egyben bírálta a tétlenkedő nemzetközi közösséget. Erdogan ezzel ismét a türk népek és a muzulmánok védelmezője szerepében tűnt fel, egyáltalán nem tartva attól, hogy az ilyen, erősen birodalmi felhangú kirohanásokkal elszigeteli magát.
A muszlimok tömeges meghurcolása elleni fellépése első pillantásra nagyon is humánus lépésnek tűnik, csakhogy a török elnök hasonlóképpen viselkedik otthon a kurdokkal vagy saját ellenzékével szemben. S hát azt is látjuk, hogy általában akkor lép fel a mostanihoz hasonló hévvel a muszlim világ védelmében, amikor el akarja terelni a török társadalom figyelmét a hazai problémákról.
Erdogan bonyolult játéka az orosz Sz-400-as rakétákkal | Magyar Hang
Washington nyomásgyakorlása ezúttal hatástalan a török elnökre.
De menjünk sorjában. A török külügyminisztérium ujgurok és más muszlim kisebbségek, elsősorban kazahok és kirgizek börtönbe vetésével, politikai átnevelő táborok létesítésével vádolja Pekinget. A kínai vezetés természetesen e bírálatokat visszataszító hazugságnak, Heyit állítólagos halálát pedig hírlapi kacsának minősítette. Egyúttal előhalásztak egy videót, amelyen a törökök által halottnak hitt ujgur zenész éppen fellép. A török elnök azonban mindezekről tudomást sem véve immár nem először söpri le a bizonyítékokat, és párbeszéd helyett kérlelhetetlenül, felháborodottan támad mindenkit – elsősorban Kínát –, amiért az egész világon üldözik a muzulmánokat. Erdogan nem felejti el számon kérni a világ befolyásos politikusait sem, amiért az ominózus esetben nem álltak ki az emberi jogok védelméért.
Pedig a kínai úgynevezett átnevelő táborokról az utóbbi időben elég sokat beszélnek. Peking nem tagadja a meglétüket, azt azonban visszautasítja, hogy az átnevelés agresszív módszerekkel folyna. Törökország mellett Kazahsztán és Kirgizisztán is aggodalmát fejezte ki e táborok miatt. Egy éve Kazahsztánban találtak egy olyan embert, aki megfordult ezekben a központokban és elmondta, hogy csupán a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület egyik járásában, Kasgarban több mint háromezren raboskodnak ilyen táborban. Ez az információ érzékelhető nyugtalanságot váltott ki kazah hatalmi körökben is, és az elnök utasítására a külügyminisztérium tárgyalásokat kezdett kínai kollégáival.
Orbán Viktor egyre távolabb vinné az országot attól a korántsem tökéletes (érték)világtól, amelyhez az ország 1990-ben csatlakozott, illetve visszatért.
Valójában azonban csak egyes konkrét esetekről beszéltek, mert mint kiderült, tömeges bebörtönzésekről nincs szó. Kína arról tájékoztatta Asztanát, hogy valóban tartóztattak le kazah nemzetiségűeket, ám nem vallásuk, hanem az államhatár tiltott átlépése miatt. Tavaly augusztusban a kínai külügy kazah közéleti személyiségek útját is megszervezte az autonóm tartományba, és a küldöttség a kazah kisebbség helyzetéről is tájékozódhatott Hszincsiangban. Ezzel a konfliktus nagyjából rendeződött is, diplomáciai úton, a kétoldalú kapcsolatok különösebb sérülése nélkül.
Miért aggódik Erdogan jobban más országok állampolgáraiért, mint a sajátjaiért? S miért éppen most kelt a muszlim világ védelmére? Miért vállalta be, hogy Törökország nem egyszerű helyzetében nekimegy egyik legfontosabb gazdasági partnerének? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk. Erdogan pragmatikus politikus, semmit nem tesz ok nélkül. Adott esetben ez a bizonyos ok a hónap végén sorra kerülő helyhatósági választás, amely a jelenlegi kiélezett gazdasági és geopolitikai helyzetben a török hatalom melletti bizalmi szavazásnak is tekinthető. Ezért fontos, hogy a török elnök éppen most mutatkozzon erős, az egész világ muzulmánjaiért még a befolyásos partnerrel, Kínával szemben is kiálló vezetőként. S hogy ez a taktika mennyire sikeres, mutatja, hogy szavait országszerte Kínával szembeni tiltakozások követték.
A Szultán most tényleg szultán lett | Magyar Hang
Erdogan elnök kezében egyre nagyobb hatalom összpontosul, ő az illiberális világ hőse.
Eközben Törökországban a politikai erőszak újabb hulláma kezdődött, 1112 állítólagos gülenista ellen adtak ki letartóztatási parancsot; az ámokfutás már három éve tart – a sikertelen puccskísérlet után 77 ezer embert tartóztattak le, 150 ezer közalkalmazottat, illetve katonát pedig elbocsátottak. A megtorlás társadalmi tiltakozást váltott ki – újabb tüntetésekre pedig a választások előtt Erdogannak aligha van szüksége. Mint ahogy Kínával sem akar konfliktusba keveredni, csupán el akarja terelni a belső problémákról a társadalom figyelmét. Kérdés, hogy ez ilyen trükkökkel, meddig sikerülhet.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/11. számában jelent meg, 2019. március 14-én.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/11. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
