Milyen az orosz jövő a háború alatt és után?

 

 

Villámháborúnak indult, ehhez képest több mint kilenc hónapja tartanak a harcok, és az orosz előrenyomulás után egyre nagyobb területeket foglalnak vissza az ukránok. Eközben mit érez az orosz átlagember a szankciókból, és mit gondol a társadalom a részleges sorozásról, valamint a harctéri kudarcokról? A Nyugati Pályán podcastjában Rédli Balázs, az RTL politikai riportere beszélgetett Takácsy Dorka és Rácz András oroszország-szakértőkkel, valamint Földes Andrással, a HVG videós újságírójával, aki többször járt a háború sújtotta országban.

Abban mindhárom szakértő egyetértett, hogy jelen pillanatban Ukrajna áll jobban a konfliktusban, mert az oroszok eredménye messze elmarad az eredeti céltól, de ugyanakkor ő vesztett nagyobbat területben, infrastruktúrában, anyagiakban. Rácz András szerint viszont az orosz katonai erőnek az a része, amely a támadás megindításában részt vett, mostanra teljesen felmorzsolódott: a katonák vagy meghaltak, vagy megsebesültek. A legyőzhetetlen orosz hadsereg mítosza a szemünk előtt semmisült meg, fogalmazta meg Takácsy Dorka, a harctéren sehol sincsenek a szuperfegyverek, és az orosz társadalom bizalma is megrendülőben van az egyenruhások iránt. A harctéri kudarcok óta a politika megpróbálja elterelni a Kremlről a felelősség kérdését – mindenki hibás lehet, csak Putyin nem. Földes András több olyan frissen átfestett harci járművet látott, melyeken az ukrán színek alól még kilógott a Z betű. Annyi eszközt hagytak hátra menekülés közben az oroszok, ogy veccesen azt szokták mondani: Kijev legnagyobb nehézfegyver-szállítója az orosz hadsereg.

Az orosz társadalmat megrázta a mozgósítás – ekkor vált sokak számára kézzelfoghatóvá a háború. Óriási káoszt hozott, raádásul a mozgósítottaknak kellett megvenni a saját felszerelésüket, ám golyóálló mellényt békeidőben sem könnyű beszerezni. Takácsy Dorka szerint csak a mozgósítás bejelentése óta nagyjából 800 ezer orosz férfi hagyta el az országot, ők a munkaerőpiacról is hiányoznak. Ráadásul a képzett, jól szituált réteg ment el. Február óta egyébként nagyjából egymillió ember távozott az országból, háromszázezret pedig besoroztak, és ennek komoly hatása van a gazdaságra is – akad város, ahol akadozik a tömegközlekedés, mert nincs, aki vezesse az autóbuszokat. A mozgósítottak harci kedve alacsony: ha akartak volna háborúzni, beálltak volna korábban a hadseregbe, komoly fizetésért.

A szankció nem csodafegyver, fejtette ki Rácz András, és nem azonnal hat, ám jelentősen megnehezíti a háború folytatását. Az orosz katonai potenciál szempontjából viszont pusztító hatásúak: nem tudnak modern fegyvereket gyártani az interkontinentális ballisztikus rakétákon és a tengeralattjárókon kívül. Minden máshoz ugyanis kellenek nyugati komponensek, amikhez most nem tudna hozzájutni.

Makrogazdasági szinten lassabban érvényesül a hatás, igazán jövőre érzi majd meg Oroszország, amikor leáll az olajexport is. A szankciók egyébként az orosz középosztálynak fájnak a legjobban: nagyon sok mindenről le kellett mondaniuk, ami korábban könnyen elérhető volt számukra.

Rácz András szerint korszakhatáron vagyunk: Európa és a NATO véglegesnek tűnő módon szakít Oroszországgal, és Moszkva befolyása a posztszovjet térségben is radikálisan csökken. Az orosz-ukrán béketárgyalásokra pedig egészen addig nincs valós esély, amíg az orosz csapatok vissza nem térnek a saját országukba.

A podcast itt nézhető és hallgatható meg, ehhez hasonló tartalmakat pedig itt talál: Nyugati pályán Facebook oldal

 
Cikkünk és a Nyugati pályán podcast az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének támogatásával készült. A cikkben és a podcastban elhangzó vélemények nem feltétlenül tükrözik az Egyesült Államok kormányának álláspontját.