Még szombat este hajtott autójával a hamburgi reptér kifutópályájára egy 35 éves férfi, aki magával vitte 4 éves kislányát is. Az érintett mintegy 18 óra tárgyalás után „ellenállás nélkül” feladta magát és sikerült letartóztatni. Úgy tűnik, a kislánynak nem esett bántódása – írta a BBC a hamburgi rendőrségre hivatkozva vasárnap délután.
Mint korábban beszámoltak róla, a férfi a Turkish Airline egyik járata mellé parkolt, miután áttört a biztonsági sorompón, és később a hatóságok szerint kétszer a levegőbe lőtt, illetve égő üvegeket is kidobott az autóból. A hamburgi rendőrség szóvivője „feszültként” jellemezte a helyzetet, de jó jelnek értékelte, hogy a gyanúsított kommunikált velük. – Figyelembe kell vennünk, hogy fegyver van nála és szintén mérlegelnünk kell, hogy valószínűleg robbanószerkezetet is vihetett magával – mondta korábban Sandra Levgruen a német közszolgálati csatornának, a ZDF-nek.
A hatóságok szerint „gyermekelhelyezési vita” állhatott a háttérben, a férfi Törökországba akart utazni a kislánnyal. A helyi média arról számolt be, török tolmács segítségével kommunikálnak az elkövetővel. Az incidens miatt fennakadások voltak a hamburgi légi közlekedésben.