
A pénteki az a nap a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, amikor az eredeti tervek szerint Robert Palladino, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője részt vett volna a Patrióták/hazafiak nemzetközi szövetsége című panelbeszélgetésen Janez Janša egykori szlovén miniszterelnökkel és a CPAC Hungaryt szervező Szánthó Miklóssal. Miután ezt a diplomáciában szokatlan lépést megírtuk, néhány óra múlva a tábor honlapján, a tusvanyos.ro oldalon a teljes beszélgetést törölték, majd megérkezett szerkesztőségünkbe a budapesti amerikai nagykövetség sajtószóvivőjének válasza is, melyben z állt: „Palladino ügyvivő megkapta a meghívást a romániai Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborba. Sajnos nem tud részt venni, és emiatt sajnálatát fejezte ki a szervezőknek”.
A bukott szlovén miniszterelnököt, Janez Janšát nem láttuk a táborban, az eredeti beszélgetés helyén most a „The Art of The Deal: új amerikai külpolitikai irányok Európától a Közel-Keletig” áll a programban a Mandiner és az Alapjogokért Központ közös színpadán Sztáray Péterrel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkárával és Benkő Levente volt izraeli nagykövettel – a beszélgetést Ernyei Magor, az Alapjogokért központ nemzetközi igazgatója moderálja.
A színpad pénteki, első programjában Donald Trump amerikai elnök Közép-Európára gyakorolt hatását boncolgatta Mráz Ágoston Sámuel és Rosonczy-Kovács Mihály (mindketten a Nézőpont Intézettől), valamint Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézettől. A vitát a Mandiner főszerkesztő-helyettese, Kacsoh Dániel moderálta. A beszélgetésen Mráz elmondta, hogy őt is meghívták idén a budapesti amerikai nagykövetség július 4-ig ünnepségére, és megemlítette Palladino ügyvivő vízióját. Ezt akkor mi is megírtuk: „el tudom képzelni azt a pillanatot (és remélem, nem túl távoli ez), amikor Trump elnök átkel a Lánchídon. Az amerikai és a magyar zászlók lobognak a Duna mindkét partján, és ő felmegy a várba a Karmelita kolostorba, hogy találkozzon a miniszterelnökkel. A feltámadt magyar huszárok, pompás egyenruhában, lovon ülve, büszkén tisztelegnek majd neki, amikor elhalad előttük. Ez nem csak egy erőteljes kép lenne, hanem tükrözné a hagyományokban, az erőben és az identitásban hívő két szuverén nemzet közötti valódi összhangot is”.
Mráz Ágoston Sámuel, miután eldicsekedett az amerikai kapcsolataival, azt mondta: „szinte biztosra vehető, hogy az amerikai elnök jövő ilyenkorig Magyarországra látogat”.








