Musk lekapcsolta a legnagyobb állami segélyszervezetet
Elon Musk (Fotó: AFP via Europress/Frederic J. Brown) - Fotó: FREDERIC J. BROWN

Elon Musk bezáratná az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségét (USAID), miután helyrehozhatatlannak minősítette annak működését. A kezdeményezés mögé azóta Donald Trump is beállt, és beleegyezett a döntésbe – írja az AP nyomán a Telex.

Az USAID munkatársait az AP értesülései szerint arra utasították, hogy ne lépjenek be a washingtoni központjukba. A több mint tízezer embert foglalkoztató állami szerv több mint 600 alkalmazottját kizárták a számítógépes rendszerekből, és emailben kaptak értesítést arról, hogy megszüntették a hozzáférésüket. A levélben az ügynökség vezetésének utasítására hivatkoztak.

Az akció részeként a szerv két vezető biztonsági vezetőjét is felfüggesztették, miután azok megtagadták a hozzáférést az Elon Musk által irányított DOGE tagjaitól. Az események egy nappal azután történtek, hogy a szövetségi programok és szabályozások csökkentésén, illetve a kormányzati kiadások lefaragásán dolgozó DOGE hasonlóan járt el a Pénzügyminisztérium rendszereinél is, ahol szintén hozzáférést szereztek érzékeny információkhoz.

Az 1961-ben felállított USAID a világ legnagyobb állami donorszervezete, ami nemzetközi fejlesztési és humanitárius segélyprogramokat valósít meg világszerte, a humanitárius segélyek több mint 40%-át ők folyósítják Washingtonnal együtt. Tevékenységükbe tartozik a segélynyújtás, az egészségügy fejlesztése, a környezetvédelem, a HIV/AIDS kezelése, a tiszta vízhez való hozzáférés biztosítása, és az oktatási reformok bevezetése a fejlődő országokban.

Musk egy almás-hernyós hasonlattal érzékeltette az X Spaces platformján tartott hétfői élő bejelentkezésében azt, hogy a szervezet helyzete helyrehozhatatlan, ezért be kell záratni. „Itt nincs alma, az USAID csak egy nagy golyónyi giliszta. És ha nincs alma, akkor egyszerűen meg kell szabadulni az egésztől. Ezért kell mennie. Ez már javíthatatlan.” Majd egy 5 órával ezelőtt közzétett bejegyzésében a USAID-et már egy bűnszervezethez hasonlította.