Néhány nap után távozott a Pegasus kémszoftvert gyártó cég vezetője

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Lemondott a Pegasus kémszoftvert gyártó NSO Group megbízott vezérigazgatója. Isaac Benbenisti két hetet sem töltött a tisztségében. A Reuters hírügynökség izraeli források alapján arról számolt be, hogy Benbenisti azt követően hozta meg a távozásról szóló döntését, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium november elején feketelistára tette az izraeli kémprogramgyártó céget – írta a Telex. A Háárec beszámolója szerint az NSO Group megerősítette Benbenisti távozási szándékát.

Isaac Benbenistit, az NSO Group társelnökét október 31-én nevezték ki, de hivatalosan még nem töltötte be azt. Ez a cég olyan kémprogramot gyárt, amelyet elvileg csak kormányzatoknak értékesítenek.

Mint arról korábban beszámoltunk, a cég azért került a figyelem középpontjába Magyarországon és a világban egyaránt, mert bár a Pegasus szoftvert csak a terrorveszély, illetve a szervezett bűnözés elhárítására lehet használni, mégis ettől eltérő célokra vetették be. Ez történt Magyarországon is, ahol mint azt a Direkt36 feltárta, újságírókat, üzletembereket, ügyvédeket, illetve politikusokat figyeltek meg a segítségével.

Emlékezetes, Kósa Lajos, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendvédelmi Bizottságának fideszes elnöke a napokban ismerte el, hogy Belügyminisztérium vásárolt a Pegasus kémszoftverből. Az ügy többször előkerült a mai kormányinfón is. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egyebek mellett azt mondta, Pegasus-ügyben Pintér Sándor belügyminiszter álláspontjához tartja magát. – Az eszköz másodlagos, a fő kérdés, hogy jogszerű volt-e a lehallgatás. Hozzátette, 2010 óta Magyarországon jogellenes titkos információgyűjtésre nem került sor.

Címkék: Pegasus