
Jevgenyij Prigozsin, a hírhedt Wagner csoport vezére pénteken a hivatalos Telegram-csatornáján jelentette be, hogy „megállítják” az orosz védelmi minisztérium vezetőit és megölnek mindenkit, aki ellenáll. Úgy tűnik, fellázadt Moszkva ellen a zsoldossereg, amely Rosztov felé vette az irányt.
Jevgenyij Prigozsin pénteken egy kétperces hangüzenetet tett közzé hivatalos Telegram-csatornáján – adja hírül a Portfolió. Az üzenet a következő: „A Wagner katonai magánvállalat vezetői testülete döntést hozott. Meg kell állítani azt a gonosz erőt, amely rabul ejtette az ország katonai vezetését. Nem foglalkoznak a katonák életével. Nem érdekli őket az igazságosság. Mi visszahozzuk ezt. Meg fogjuk büntetni azokat, akik megölték ma a srácainkat, akik megöltek korábban több tízezer orosz katonát. Arra kérek mindenkit, hogy ne álljon ellen. Mindenkit, aki ellenáll, meg fogunk semmisíteni. Fel fogjuk számolni azokat az ellenőrzőpontokat is, melyek az utunkba állunk. Illetve azokat a katonai repülőket is, melyek megjelennek a fejünk fölött. Mindenki maradjon nyugodt. Ne dőljenek be provokációknak. Maradjanak otthon. Ne menjenek ki az utcára azon az úton, ahol haladunk. Aztán, ha végeztünk, visszatérünk a frontra és megvédjük a hazánkat. Az elnöki hatalom, a kormány, a belügyminisztérium, a nemzeti gárda és más minisztériumok működhetnek tovább. Mi azokkal fogunk leszámolni, akik orosz katonákat ölnek meg. Aztán visszatérünk a frontra és visszaállítjuk az igazságot a hadseregben. Ezután igazságot teszünk Oroszország egészében.”
Prigozsin – aki már hónapok óta bírálta az orosz hadvezetést, sőt, személyesen Szergej Sojgut – tehát egyelőre mindenféle bizonyíték nélkül azzal vádolta meg a reguláris orosz hadsereget, hogy légicsapásokat mért a Wagner-csoport egységeire. Egy korábbi, péntek délelőtti videóban pedig a Wagner-csoport vezetője homlokegyenest ellentmondott mindennek, amit a Kreml hivatalosan állít a háborúról, és kimondta, hogy Ukrajna megtámadása nem a szomszéd ország „demilitarizálásáról” vagy a „nácitlanításáról” szól, hanem csak az oligarchák érdekeit szolgálja.
A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov közölte, Vlagyimir Putyin elnök tudatában van annak, hogy a Prigozsin lényegében puccsot hirdetett az orosz hadsereg ellen, és Peszkov állítása szerint minden szükséges intézkedést megtesznek. Peszkov állításait követően az orosz FSZB büntetőeljárást indított fegyveres felkelésre való felszólítás miatt.
A Hvg.hu szerint több, a biztonsági szolgálatokhoz kapcsolódó Telegram-csatorna szerint vészhelyzeti protokollt vezettek be Rosztovban, abban a városban, ahonnan Prigozsin szerint Sojgu irányította a csapatait ért állítólagos csapás.
⚡️Roads blocked in Rostov, Russia pic.twitter.com/mIqbXOOZ6P
— War Monitor (@WarMonitors) June 24, 2023