
Az LMBTQ-közösséghez tartozott az a férfi, aki szombaton éjszaka a közösség jól ismert szórakozóhelyén öt embert megölt, tizenhetet pedig megsebesített Colorado Springsben – közölték a gyanúsított jogi képviselői.
Az MTI beszámolója szerint a kirendelt védők előzetes meghallgatási kérelemmel fordultak a bírósághoz szerdán, amelyben védencüket, Anderson Lee Aldrich-t nem-bináris személyként írják le, és azt kérik, hogy az eljárásban ne Aldrich úrként, azaz Mr. Aldrichként hivatkozzanak rá, hanem a biológiai nemére nem utaló Mx. Aldrichként. A bírósági kérelemben is ez szerepel.
Az ügyészség emberölés és gyűlöletbűncselekmény gyanújával emelhet vádat a férfi ellen.
A szombat éjszakai bűncselekmény után a gyanúsítottat a szórakozóhely vendégei állították meg. A The Washington Post című amerikai lap kedden arról írt, hogy a 22 éves férfi gyerekkorában családján belüli erőszak áldozata volt, és 16 évesen névváltoztatást kért. Apja professzionális MMA-harcos volt, majd pornófilmekben szerepelt.
Aaron Brink a fia által elkövetett gyilkosságok után szerdán a CBS 8 helyi televízónak adott interjúban arról beszélt, és ebben elég súlyos dolgokat mondott: például azt, hogy a fia fél éve vette fel vele a kapcsolatot, éveken át halottnak hitte, mert volt felesége azt állította, hogy öngyilkos lett. Azt is elmondta, hogy gyerekét arra nevelte, használja az erőszakot eszközként, mert azzal tud azonnali eredményeket elérni.
Brink a CBS-nek arról is beszélt, hogy ő mormon, konzervatív republikánus, és a melegekről az a véleménye, hogy ez nincs rendjén, és ki kell állni a homoszexualitás ellen. A Telex szó szerint is idézi az interjúból azt a részt, hogy az apa mit érzett, amikor a fia ügyvédje felhívta, hogy lövöldözött egy klubban. „És akkor így kiderült, hogy egy melegbár. Mondom, istenem, meleg? Megijedtem, bassszus, meleg? És nem meleg, és mondom, fuhh.” Ugyanakkor a férfi hozzátette azért, hogy nincs elfogadható indok arra, amit a gyereke tett.
A gyanúsítottat tavaly már egyszer letartóztatták, miután anyja állítása szerint házi készítésű robbanóeszközzel és egyéb fegyverrel megfenyegette őt, de robbanóeszközt akkor nem találtak nála.
A férfi szombaton éjszaka Colorado Springs városában az LMBTQ-közösség éjszakai szórakozóhelyén nyitott tüzet egy félautomata fegyverből, elfogásakor egy másik kézifegyvert és hozzá való lőszert is találtak nála.