
Odaadnám az egyik vesémet, csak ne legyen negyedik Rutte-kormány, énekelte a március 15. és 17. között tartott választások előtt a Hang Youth nevű, a társadalmi kérdésekre villámgyors és tömör számokkal reagáló holland punkzenekar (az eredeti szöveg persze rímel, és sokkal jobb: Ik geef een nier / voor geen Mark Rutte vier).
Az énekes, Abel van Gijlswijk veséje, ma már tudjuk, maradhat, ahol van: Mark Rutte nemhogy megalakíthatja negyedik kormányát, pártja, a jobboldali-liberális VVD még növelni is tudta képviselői számát a 150 fős holland parlamentben (33-ról 35-re).
Távolról nézve ez akár meglepetésnek is tűnhet, hiszen az utóbbi hónapokban Hollandia a nemzetközi sajtóban is többször címlapra került. Először az úgynevezett „pótlékügy” miatt: egy parlamenti vizsgálóbizottság idén januárban tette közzé kutatása eredményét arról, az adóhivatal hogyan vádolt meg hosszú éveken át – egyes becslések szerint 2006-tól egészen 2019-ig – huszonötezernél is több szülőt azzal, hogy jogtalanul vettek fel családi pótlékot (illetve az ahhoz nagyon hasonlító hollandiai juttatást). A sok ezer eurós büntetések kifizetése miatt számos család ment tönkre. A botrány hatására Rutte harmadik kormánya január 15-én lemondott.
Ha ez nem lett volna elég, január második felében utcai összecsapásokba torkolló tiltakozások törtek ki az ország számos városában: a szélsőjobbosoktól a vírustagadókon át egyszerű, balhét kereső állampolgárokból álló tömeg a covid miatt bevezetett intézkedések, különösen az efféle korlátozásokhoz végképp nem szokott hollandokat érzékenyen érintő esti kijárási tilalom ellen vonult utcára, egyes helyeken napokba telt a rend helyreállítása.
Ilyen előzmények után került sor a március közepére kiírt időközi választásra, amelyen – mint az előző években általában – a jobboldali és liberális pártok taroltak (olyannyira, hogy Job Cohen, a nagy múltú, ám hosszú évek óta mélyrepülésben lévő PvdA, vagyis a Munkáspárt egykori elnöke felvetette: a mostani baloldali pártoknak meg kellene szüntetniük magukat, hogy egy nagy baloldali blokként szerveződjenek újra). A VVD mellett kiemelkedően szerepelt a liberális D66, megtartotta harmadik helyét Geert Wilders Szabadságpártja, viszonylag kevés szavazót vesztettek a kereszténydemokraták, az inkább a szélsőjobbhoz sorolható FvD (Fórum a Demokráciáért) pedig kettőről nyolcra növelte mandátumai számát. (Rengeteg párt, igaz? A bejutási küszöböt nem ismerő Hollandiában ez nem ritkaság, a mostani választásokon 17 jutott a parlamentbe.)
De vajon mi a jobboldal, azon belül pedig a 2010 óta immár negyedik kormánya megalakítására megbízást kapó Mark Rutte titka?
Rutte 1967-ben született. A VVD (vagyis a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért) elnöki pozícióját 2006-ban nyerte el, és az első évek sikertelensége után 2010-ben nagy meglepetésre választási győzelemre vezette pártját. Három évvel később levezényelte az 1980-as évek óta legdurvább megszorításokat, rendbe téve a holland gazdaságot. Azóta gyakorlatilag töretlen a népszerűsége, és a felmérések szerint rengeteg olyan szavazója van, aki bár a VVD politikájával alapvetően nem ért egyet, őt magát a lehető legjobb választásnak tartja az ország vezetésére.
Afféle karizmatikus politikus tehát – ám a hasonlóan karizmatikus pártvezérek küldetéstudata nélkül. Az elemzők rendre kiemelik: Rutte a tökéletes menedzser, aki hatalmas munkabírással, megtörhetetlen optimizmussal és jó vezetői képességekkel irányítja csapatát (talán nem véletlen, hogy politikusi karrierje előtt tíz éven át a holland multicég, az Unilever munkatársa volt vezető pozíciókban), ám a hosszú távú tervek felvázolása nem az erőssége. Ő maga is gyakran idézi az egykori német kancellár, Helmut Schmidt híres mondását: „Akinek víziói vannak, forduljon orvoshoz!”
A Trouw című lap egy véleménycikkében azt írja: ha Rutte titkát akarjuk megfejteni, alapvetően a választók motivációit kell vizsgálnunk. A szerzők egészen Friedrich Nietzschéig mennek vissza: szerintük a Rutte-szavazók olyan emberek, akiket a filozófus a XIX. század végén „utolsó ember”-ként határozott meg. Nietzsche felismerte, hogy a nyugati ember, miután megszabadult Istentől és az uralkodó értékrendektől, érzéketlen lesz minden ilyesmire, és csak saját boldogulása izgatja majd. Az utolsó ember számára a középszerűség a mérték, a szórakozás pedig egyenlő a boldogsággal. A nagy eszmények, álmok, a kockázatvállalás egy ügyért: ezek mind hidegen hagyják. Őket szolgálja ki tökéletesen, áll a cikkben, „a Hollandia Kft. vezetője”, Mark Rutte.
Akárhogy is, a holland kormányfő imidzse remekül működik. Ha teheti, biciklivel közlekedik, amikor pedig sietősebb dolga van, szerény hágai lakása előtt parkoló, húszéves Saabját használja. Szívesen szelfizik bárkivel, és olyan talpraesetten, közvetlenül és megnyerően szerepel bármilyen vitában, komolyabb vagy könnyedebb tévéműsorban, amelyről az őt „holland fickó”-nak nevező miniszterelnökünk esetében régóta csak álmodhatunk. Pedig van, amiben hasonlítanak: ha Rutte most megalakítandó koalíciója kihúzza 2022 augusztusáig, ő lesz Hollandia történelmének leghosszabb ideig regnáló miniszterelnöke.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/13. számában jelent meg, március 26-án.