Orbán Viktor célja az, hogy Ficót mentse – állítja Szent-Iványi István
Orbán Viktor és Robert Fico (Fotó: Orbán Viktor / Facebook)

„Orbán nem ment el Trump elnöki beiktatására, de szombaton Szerbiában, kedden pedig Pozsonyban járt, hogy a Putyin baráti kör tagjaival találkozzon. Ez most fontosabb volt számára. Pozsonyi látogatásának hivatalosan az volt a célja, hogy személyesen biztosítsa szövetségesét a gázellátás folyamatosságáról a Török Áramlaton keresztül. Valójában nem ez volt a villámlátogatás igazi oka, hanem segítő jobbot nyújtani a most nagy bajban lévő jó barátnak. Mert Fico bizony elég nagy bajban van” – írja Szent-Iványi István külpolitikus friss elemzésében, amit a Facebookon tett közzé.

Szent-Iványi emlékeztet arra: Fico legutóbbi moszkvai látogatása alaposan felkavarta a szlovák belpolitika egyébként is forrongó belvilágát. Ezt tetézte még a Nemzetgyűlés alelnökének, Tibor Gasparnak a moszkvai látogatása, majd az a kijelentése, miszerint eljöhet az idő, amikor Szlovákia már nem lesz az EU és a NATO tagja. „Gaspar neve onnan lehet ismerős, hogy az egykori rendőrkapitányt meggyanúsították a szervezett bűnözéssel fenntartott kapcsolatai és korrupció gyanúja miatt, a börtöntől a mentelmi jog mentette meg” – írja a külpolitikus, hozzátéve, hogy 105 neves pszichiáter nyilatkozatban szólította fel Ficót a lemondásra. Szerintük Fico nincs abban a mentális állapotban, amit az ország vezetése megkíván, nem tudja kezelni az indulatait és az agresszív dühkitörései rendkívül rossz hatással vannak a közbeszédre; ez a diagnózis mintha nem csak Ficóra illene jól – teszi hozzá. 

Pszichológusok és pszichiáterek szólítják föl lemondásra Robert Ficót
Fico, Szlovákia, pszichológusok levele

Pszichológusok és pszichiáterek szólítják föl lemondásra Robert Ficót

A miniszterelnök szerint álorvosi pamfletről van szó.

„Az ellenzéki pártok bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Ficóval szemben, a hétvégén tömegtüntetések voltak Pozsonyban és négy nagyvárosban, ahol Fico távozását követelték, most péntekre újabb demonstrációkat hirdettek meg Pozsonyban és sok más helyszínen. Fico problémáit tetézte, hogy közben a kormánypárti Hlas (Pellegrini elnök pártja) négy képviselője is lebegteti a bizalmatlansági indítvány megszavazását. Márpedig, ha ők is megszavazzák, akkor megvan 76 fővel a többség a 150 fős Nemzetgyűlésben.

Bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Robert Fico ellen
Magyar Hang

Bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Robert Fico ellen

Összefognak a szlovák parlament ellenzéki pártjai.

A szavazást ki is tűzték kedd délelőttre (Orbán látogatásának napjára). Fico egy ravasz és alattomos trükkel megakadályozta a szavazást. Zárt ülést kért, mondván, hogy titkosszolgálat bizonyítékokat  kíván ismertetni a Nemzetgyűlés tagjaival, melyek szerint egy nemzetközi összeesküvés akarja a kormányát megdönteni. Ezzel sikeresen levette a napirendről a bizalmatlansági indítványt, utóbb kiderült persze, hogy semmilyen bizonyítékai nincsenek, mégis, egyelőre megúszta a bukást. Ugyanakkor ez rámutat arra, hogy milyen törékeny a helyzet és Fico hatalma” – írja Szent-Iványi István, aki szerint mindez, így együtt, elég rossz hír Orbán Viktor számára, akinek az EU miniszterelnökei között az egyetlen, bár meglehetősen ingatag szövetségese jelenleg Fico és akinek a megválasztásába elég sokat invesztált már eddig is. „Mostanság egyre több forrásból hallani, hogy a lengyel elnökség a 7. cikk újranyitását és továbbléptetését  fontolgatja, mások már egyenesen a szavazati jog felfüggesztését mérlegelik. Orbán látogatása  tehát nem kis részben annak is szólt, hogy a nehéz helyzetben lévő szövetségesét megsegítse, politikai támogatást nyújtson számára. A közös ellenség most számukra Ukrajna. Mindketten durva, agresszív hangon támadták az élet-halál harcot folytató szomszédos országot. Orbán még azt is hozzátette, hogy Trump győzelmével Ukrajna már nincs abban a helyzetben, hogy szembeszálljon velük. Szánalmas és visszataszító volt a két kistérségi populista sajtótájékoztató formájában előadott hőbörgése” – írja elemzésében a külpolitikus, a Connect Europe alapítója.