Robert Fico nem tartott Orbán Viktorral az Európai Tanács Ukrajnáról szóló szavazásán
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor magyar (j) és Robert Fico szlovák kormányfő az Európai Unió rendkívüli csúcstalálkozója előtt Brüsszelben 2025. március 6-án. (MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Orbán Viktor nem szavazta meg az Ukrajnával kapcsolatos uniós álláspontot, ezért a többi 26 tagállam nyilatkozataként fogadták el a szöveget – értesült az EUrogolus tanácsi forrásokból. Ezzel párhuzamosan az is kiderült, hogy az Európa védelmének megerősítésével kapcsolatos részt mind a 27 tagállam – beleértve tehát Magyarországot is – elfogadta a csütörtöki rendkívüli csúcstalálkozón Brüsszelben.

Sokáig kétséges volt, hogy Szlovákia támogatja-e az Ukrajnával kapcsolatos részt, Robert Fico szavazatát azonban sikerült azzal megszerezni, hogy bekerült 26-ok állásfoglalásába egy rész, amelyben az állam- és kormányfők felszólítják az „Európai Bizottságot, Szlovákiát és Ukrajnát, hogy tegyék intenzívebbé az erőfeszítéseket a gáztranzitügy működőképes megoldására”.