Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Pekingbe utazott, ahol részt vesz az Övezet és út fórum harmadik csúcstalálkozóján, valamint hivatalos tárgyalásokat folytat Kína vezetőivel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
Orbán Viktor a kínai gazdasági kezdeményezés előző két csúcstalálkozóján is részt vett és felszólalt, 2017-ben illetve 2019-ben. Magyarország a jövőben is része kíván maradni a nagy távlatokat rejtő együttműködésnek – írta közleményében a sajtófőnök. Kiemelte: Kína Magyarország kilencedik legjelentősebb kereskedelmi partnere, ráadásul 2023-ban ismét Kína lett hazánk legnagyobb külföldi közvetlen befektetője. Kínai tulajdonosi hátterű vállalkozások közel 20 ezer embernek adnak munkát Magyarországon.
Orbán Viktor miniszterelnök Pekingben kétoldalú tárgyalásokat is folytat; elsőként Li Csiang miniszterelnökkel majd Hszi Csin-ping államfővel. Programja során találkozókat bonyolít a legnagyobb kínai vállalatok és bankok vezetőivel is – áll Havasi Bertalan tájékoztatásában.