
Őrizetbe vették Jun Szogjol hivatalából felfüggesztett dél-koreai elnököt, akinek a házához több mint háromezer rendőr érkezett. Jun Szogjol az elfogásakor közzétett videófelvételen kijelentette, hogy továbbra is törvénytelennek tartja az ellene folyó eljárást, és azért működik együtt, hogy elkerüljék a vérontást. Őrizetbe vételekor több ezer híve is a rezidenciájánál tartózkodott, de helyszíni jelentések szerint bekiabálásokon kívül más akcióba nem kezdtek.
A magas rangú tisztségviselők korrupcióját vizsgáló dél-koreai hivatal (CIO) közölte, hogy haladéktalanul megkezdi Jun Szogjol kihallgatását. Őrizetbe vették Jun testőrségének vezetőjét is.
Mint ismeretes, az alkotmányos eljárással felfüggesztett államfőt a december elején kihirdetett, majd visszavont szükségállapot miatt vonták vád alá, illetve azért, mert eddig ellenállt a letartóztatási parancsnak. A dél-koreai alkotmánybíróság a hét elején kezdte volna meg Jun Szogjol elleni alkotmányos vádemelési per tárgyalását, de azt el kellett napolni, mert a vádlott nem jelent meg. Jun az elmúlt hetekben nem mozdul ki a rezidenciájáról, és őrizetbe vételének megakadályozására a testőrsége is készenlétben állt.
Az első letartóztatási kísérletnél a felfüggesztett államfőt a hadsereg is védte, de a védelmi minisztérium közölte, hogy a további ilyen kísérletekbe a hadsereg nem avatkozik bele. A lázadás bűne Dél-Koreában halálbüntetéssel is sújtható.
Jun annak idején azzal indokolta a szükségállapot bevezetését, hogy meg kell védeni az országot „az észak-koreai kommunista erőktől és az államot fenyegető elemektől”. A rendelkezés visszavonására a parlament kényszerítette órákon belül.