Azt gondolhatnánk, hogy a karácsonyi ihletett hangulat miatt enyhült a nyugati sajtóban az ősz elejétől dúló, Ukrajna orosz megtámadásával riogató háborús hisztéria. Pedig nem történt más, mint Washington és így a NATO is megértette, hogy Moszkva komolyan gondolja a „vörös vonalak” átlépése esetére kilátásba helyezett fenyegetéseit, és elkezdődött a közeledés, a felek a tárgyaló asztaloknál folytatják az alkudozást.
Enyhítenek a nyomáson az oroszok, és az Ukrajna közelében, Kubány térségében tartott egyhónapos hadgyakorlat befejeződésével több mint tízezer katonát rendeltek vissza az állandó támaszpontjára, röpítette szét az Interfax hírügynökség orosz hadseregre hivatkozó cikkét a világsajtó. A nyugati becslések szerint az ukrán határ közelében felvonultatott orosz katonák létszáma 60 és 90 ezer között mozgott, egy amerikai hírszerzési jelentés szerint pedig akár a 175 ezret is elérte. Az erről szóló híreket előbb a Politico, majd a Washington Post kapta fel amerikai felderítési adatokra hivatkozva még valamikor szeptemberben. Jellemző a hírhitelességére, hogy az ukrán felderítés előbb tagadta, hogy bármiféle csapatmozgások lennének az orosz határ túloldalán, majd Kijev néhány nap múlva gyorsan kapcsolt, és azóta röpködnek a rémisztő számok. Moszkva azóta cáfolja folyamatosan, hogy Ukrajna elleni támadásra készülne, ugyanakkor leszögezte, hogy a saját területén úgy vonultatja fel a csapatait, ahogyan neki tetszik.
Valahol a Kreml nem is bánja ezt a hisztériát, hiszen a csapatösszevonásokról szóló hírek csak komolyabbá teszik a jó ideje hangoztatott fenyegetéseit. Moszkva egy ideje már rendre figyelmezteti Washingtont és a NATO-t, hogy komoly következményei lesznek annak, ha a NATO átlépi a „vörös vonalakat”, és tovább közelíti az infrastruktúráját az orosz határokhoz. Oroszország már biztonsági garanciákat követel, többek között arra, hogy a NATO nem bővíti tovább a szövetséget keleti irányba Oroszországgal szomszédos államokkal. Moszkva ugyanis a saját biztonságát látja veszélyeztetve Ukrajna és a NATO bővülő kapcsolatai miatt.
De térjünk vissza az orosz-ukrán határhoz, hiszen a nyugati sajtó már azt is tudni vélte, hogy az orosz támadásra január végén, február elején kerül sor. Azzal már kevesebbet foglalkozott a média, hogy miért is állna egy ilyen katonai akció a Kreml érdekében, a lényeg azonban érezhetően az volt, hogy Moszkva egy támadás esetén komoly szankciókkal számolhat. Az szinte egészen biztos, hogy a nyugati médiakampány indulásakor még nem volt százezres csapatösszevonás a határon. Persze, orosz katona enélkül is van ott elég, de ez aligha meglepő akkor, amikor a térségben ilyen feszült a helyzet. Csak a Krímben állandó jelleggel tartózkodik 32 ezer katona és a flotta 23 ezer tengerésze. Az Ukrajnával szomszédos két orosz katonai körzetben pedig ezen kívül alaphelyzetben 200-200 ezres állománnyal kell számolni. Az amerikai sajtó 100 ezres száma tehát valós, ám nem igazán különleges csapatösszevonásról van szó.
Az olyan nagyszabású és demonstratív hadgyakorlatokkal pedig, amilyen tavasszal is volt a nyugati határ közelében, Moszkva célja valójában nem a fenyegetés, hanem a tárgyalási felhívás nyomatékosítása. A Kreml nem akar mást, mint hogy a Nyugat figyelembe vegye az orosz biztonsági érdekeket. E tekintetben pedig a NATO-t már olyan közelinek és fenyegetőnek látja, hogy nem tud, és nem is akar tovább hátrálni. De nemcsak ezért érik egymást a hadgyakorlatok. Ezek válasznak is tekinthető a térségben manapság már szintén állandósult és provokatív nyugati gyakorlatokra.
Mindezeket figyelembe véve tehát kissé átlátszónak tűnik, hogy a fenyegetettség érzése egy 10 ezres létszám laktanyába vonulásával azonnal megszűnne. Szó sincs erről, és ezt a nyugati médiában a háborús hisztériát felpörgetők is tudják. Sokkal inkább arról van szó, hogy a nyári Putyin-Biden csúcs után a terepen – a határ mentén és az információs térben – is emelni kellett a téteket a tárgyalások következő fordulója előtt. Mert az borítékolhat volt, hogy a decemberi orosz-amerikai virtuális csúcsnak folytatása lesz. A Nyugat és a Kelet között ugyanis olyan feszültté vált a viszony, hogy ez tovább nem tartható, ezen már oldani kell. Ez egyértelmű érdeke Oroszországnak, de Kína miatt az Egyesült Államoknak is. A NATO pedig azt teszi, amit Washington mond.
Az orosz biztonsági garanciákról szóló, katonai szempontból is alátámasztott tárgyalási felhívást ugyan a másik oldal hivatalból ultimátumként kommunikálta, ám nagyon is jól értette, miről van szó. Olyannyira, hogy szakértői szinten előkészületben vannak a további orosz-amerikai egyeztetések, egyelőre csak Moszkvában nyíltan beszélnek egy jövőre esedékes újabb személyes csúcsról, amelyet Washington sem cáfol. S hogy valamiféle alku készülődik, azt jól mutatja, hogy a Biden-Putyin beszélgetés után némi fáziskéséssel megváltozott a NATO hangja is. A megszokott keménykedés után Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a minap már azt javasolta, hogy hívják össze a NATO–Oroszország Tanács ülését január 12-re, amikor Brüsszelben a szövetség Katonai Tanácsának ülését tartják a vezérkari főnökök szintjén. A moszkvai külügyminisztérium jelezte, hogy megkapta és tanulmányozza a javaslatot. Közben pedig az orosz médiának tetszett meg a háborúsdi, és mintha revansot akarna venni az elmúlt három hónapért.
Mindezek fényében kell értelmezni az orosz gesztust a hadgyakorlat lefújásáról, és az ezt követő látványos nyugati megkönnyebbülést is. Mint ahogy azt is, hogy Vlagyimir Putyin évzáró sajtótájékoztatóján a nemzetközi helyzethez képest visszafogott volt az orosz kommunikáció. Sőt, még a belpolitikában is lecsillapultak a kedélyek. Mintha a Kreml ezzel is meg kívánna ágyazni a megbeszéléseknek.
