
Oroszország kénytelen lesz reagálni, ha a kollektív Nyugat nukleáris összetevőt tartalmazó fegyvereket vetne be – figyelmeztetett az MTI beszámolója szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a kínai hivatali partnerével a Kremlben megtartott eszmecseréjét követő sajtónyilatkozatában.
Az orosz elnök arra a hírre reagált, amely szerint Nagy-Britannia szegényített uránt tartalmazó lőszert tervez szállítani Ukrajnának.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a közléssel kapcsolatban a Rosszija 1 televíziónak azt mondta, hogy London világszerte aláássa a stratégiai stabilitást.
Ami az ukrajnai helyzet megoldását illeti, Putyin szerint a Kína által javasolt béketerv képezheti annak alapját. „Úgy véljük, hogy a Kína által előterjesztett béketerv számos rendelkezése összhangban van Oroszország megközelítésével, és alapul szolgálhat a békés rendezéshez, amikor a Nyugat és Kijev készen áll majd erre” – mondta az orosz vezető, aki szerint egyelőre nem tapasztaltak ilyen készséget részükről.