
Ingyen Szputnyik V vakcinát kínáltak a szurkolóknak a szentpétervári Zenit és a grozniji Ahmat Groznij focimeccs előtt illetve után, Szentpéterváron – írja a Guardian brit lap. A több ezer szurkoló közül többen kaptak az alkalmon, és beadatták az oltást, a Reuters riportere legalább 20 embert látott „oltakozni”.
Oroszországban egyébként lassan halad az oltás, a 144 milliós lakosságból még mindössze 5 millióan kapták meg az első dózist egy múlt heti összesítés szerint. A közvéleménykutatások szerint ugyanis az oroszok elég szkeptikusak a saját vakcinájukat illetően, noha a világon már 51 országban engedélyezték azt. Az összetétel és a hatásmechanizmus alapján a Gamaleja Intézet által fejlesztett, Szputnyik V vakcina úgynevezett vektor alapú oltóanyag, amely nem tartalmaz sem élő, sem gyengített koronavírust.
Szputnyik V vakcinával Magyarországon is már hetek óta oltanak, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra a kínai, valamint az orosz vakcinabeszerzés szerződését.
Ebből kiderül, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) közvetlenül a Limited Liability Company „Human Vaccine” hivatalosan bejegyzett moszkvai céggel szerződött először háromezer, majd egymillió adag Szputnyik-V vakcina szállítására. Az egységár 19,9 dollár (mintegy hatezer forint). A megrendelt mennyiségből 300 ezer adag vakcinát a szerződés életbe lépésétől számítva 30 napon belül, félmillió adagot 60 napon belül, majd végül 200 ezer adagot 90 napon belül kell szállítania az orosz cégnek.