
Az időjárási szélsőségek nemcsak a nyarankénti szárazságban, illetve a hó hiányában érhetőek tetten. Franciaországban a tavalyi volt a legkevésbé napos év az elmúlt harminc évben, és 2025 sem indult jobban.
A Météo-France rendkívüli hírként számolt be arról, hogy február 1. és 3. között végre három egymást követő nap is sütött Párizsban a nap, amire október 22. óta nem volt példa. Máshol ennyire sem jó a helyzet: Franciaország közepén, Orleans-ban nem tapasztaltak például három ilyen egymást követő napot szeptember 14-e óta, tehát öt teljes hónapja. Bourges-ban februárban akadt ugyan három egymást követő, hasonló nap, de hogy hasonlót találjunk, vissza kell itt mennünk egészen augusztusig. Kelet-Franciaországban, mint a Le Figaro az összeállításában írja, a szomorú rekord Nancyé, ahol szeptember 19-e óta nem örülhettek három egymás utáni napfényes napnak az ott élők. Strasbourgban pedig október 27-ig kell visszaugranunk a hasonló feljegyzésért. Bretagne-t novembertől köd üli meg, Nantes-ban pedig október 3-áig kell visszatekinteni, ha három világos napot keresünk.
Az is számba vehető, hány olyan hosszabb időszak van, amikor egyáltalán nem sütött ki a nap. Párizsban január 15. és 20. között egyhuzamban éltek meg hasonlót, korábban pedig december 28. és január 2., valamint december 8. és 13. között. Ilyenkor egész hetek teltek el úgy, hogy az utcára térve nem élvezhették az emberek a napfényt. Rennes lakói ehhez képest november elején egészen 11 napot kellett lehúzzanak egyetlen percnyi napsütés nélkül.
Cyrille Duchesne meteorológus szerint folyamatos szürkeségben éljük ezeket a teleket, a napfényes napok számát egy kezünkön meg tudjuk számolni. Az persze nyilvánvaló, hogy telente és nyaranta más-más számít napsütéses napnak. Télen sokkal alacsonyabb a küszöb, a hat órás vagy azt meghaladó fényesség már rendkívüli, míg nyáron ez a küszöb inkább valahol tíz óránál van. Most viszont az egész napra rátelepedő szürkeség a jellemző.
Mindezt a tartósan magas légnyomás okozza, amely ahelyett, hogy tiszta időt hozna, a magas páratartalommal kombinálva elősegíti a köd és az alacsony felhőzet kialakulását. Duchesne szerint viszont az elmúlt hetekben már a rendkívül csapadékos időjárás járult hozzá a napsütés hiányához. Tehát vagy esik, vagy nem – mindenképp ugyanazt hozza. A tavalyi volt Franciaországban a legkevésbé napsütéses év harminc év óta, csak a mediterránabb régiók kerülték el ezt a trendet.