Peking határozottan ellenzi, hogy Izrael a nemzetközi jogot megsértve katonai csapást mérjen Iránra
Egy teheráni olajfinomító ég egy éjszakai izraeli légicsapás után, 2025. június 15-én (Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh)

Ha az izraeli-iráni konfliktus tovább eszkalálódik vagy kiszélesedik, annak súlyos következményeit elsőként a közel-keleti országok szenvednék el – figyelmeztetett Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője hétfőn, a pekingi tárca szokásos sajtótájékoztatóján. Szavai szerint Kínát mély aggodalommal tölti el, hogy Izrael támadást indított Irán ellen, ami a katonai feszültség hirtelen kiéleződéséhez vezetett. Peking felszólítja az érintett feleket, hogy haladéktalanul tegyenek lépéseket a feszültség mielőbbi enyhítésére, és akadályozzák meg a térség további destabilizálódását, emellett a két félnek meg kell teremtenie a feltételeket a kialakult konfliktus tárgyalásos rendezéséhez való visszatéréshez.

A szóvivő emlékeztetett: Vang Ji kínai külügyminiszter a napokban külön-külön telefonon egyeztetett izraeli kollégájával, Gideon Szaárral, valamint az iráni külügyminiszterrel, Abbász Aragcsival. Kijelenetette: Kína elutasítja a nemzetközi viták erőszakos vagy szankciókon alapuló rendezését, és következetesen a párbeszéd útján történő megoldást szorgalmazza. Ennek alapján Peking határozottan ellenzi, hogy Izrael a nemzetközi jogot megsértve katonai csapást mérjen Iránra, különösen a nukleáris kérdés politikai rendezésére irányuló nemzetközi erőfeszítések közepette. Elítélte Izrael támadását, amely sérti Irán szuverenitását, biztonságát és területi integritását. Különösen aggasztónak nevezte az iráni atomlétesítmények elleni csapást, amely szerinte veszélyes precedenst teremthet.

A fegyveres fellépésre utalva a szóvivő hangsúlyozta: a fegyveres erő alkalmazása nem vezethet tartós békéhez, a nemzetközi vitákat kizárólag párbeszéd és egyeztetés útján lehet rendezni. Mint mondta, csak a közös biztonság elvének érvényesítésével lehet valóban kezelni az érintett felek jogos aggodalmait.

Rosszabbnál rosszabb forgatókönyvet ígér egy iráni-izraeli háború, erről itt írtunk részletesen >>>

Rosszabbnál rosszabb forgatókönyvet ígér egy iráni-izraeli háború
Majláth Ronald

Rosszabbnál rosszabb forgatókönyvet ígér egy iráni-izraeli háború

Amerika belekeveredése a háborúba, hatalmi vákuum Iránban – csak néhány szcenárió, aminek napról napra nő az esélye.

(MTI)