
A Crocus City Hall kulturális központban elkövetett bűncselekmény minden elkövetője, szervezője és megrendelője el fogja nyerni büntetését – jelentette ki az MTI beszámolója szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton sugárzott televíziós üzenetében.
„Azonosítunk és meg fogunk büntetni mindenkit, aki a terroristák háta mögött áll, aki előkészítette ezt az atrocitást. Ez Oroszországra, népünkre mért csapás” – mondta Putyin. Megerősítette, hogy a támadás mind a négy közvetlen elkövetőjét elfogták, miután megpróbáltak Ukrajna felé elmenekülni, ahol az előzetes adatok szerint „ablakot” készítettek elő számukra az államhatár átlépésére. Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője ugyanakkor a Reuters brit hírügynökséggel azt közölte: Ukrajna nem vett részt a merényletben, és az ukrán kapcsolatra való utalásoknak semmi közük a valósághoz. Putyin a vasárnapot nemzeti gyásznapnak nyilvánította. Azt is mondta, hogy a terroristák higgadtan és céltudatosan gyilkoltak. – Ahogyan a nácik egykor mészárlásokat hajtottak végre a megszállt területeken, úgy a terroristák egy show-szerű kivégzést, egy véres megfélemlítést rendeztek – fogalmazott.
Mint megírtuk, péntek este terrortámadás történt a Moszkva környéki Krasznogorszkban: több fegyveres tüzet nyitott egy rockzenekar koncertjén, valamint gránátot vagy gyújtóbombát dobott a nézőtérre. A támadásban már 133-an vesztették életüket a legfrissebb adatok szerint. Az orosz hatóságok összesen 11 embert vettek őrizetbe eddig. A BBC szerint az Orosz Biztonsági Szolgálat azt közölte részletek említése nélkül, hogy a négy elkövetőnek támogató kapcsolatai vannak Ukrajnában. Ugyanakkor a terrortámadást egy, az Iszlám Állam iszlamista terrorszervezethez tartozó csoport, az ISIS-K vállalta magára.









