A koronavírus elleni széleskörű védőoltás jövő heti megkezdésére adott utasítást Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán. – Ha úgy tartja, hogy elérkeztünk ehhez a lépéshez, akkor arra kérném, úgy szervezze meg a munkát, hogy a következő hét végén már meg tudjuk kezdeni a széleskörű vakcinációt – mondta az elnök Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettesnek egy videokonferencián, amelyet többfunkciójú katonai kórházak átadása alkalmából rendeztek. A védőoltást elsősorban az orvosok és tanárok körében adhatják ki – írja az MTI.
Putyin elmondta, hogy már több mint kétmillió adagnyi Szputnyik V típusú vakcina áll rendelkezésre, amely lehetőséget ad „ha nem is a tömeges, de a széleskörű” védőoltásra, az előzetes terveknek megfelelően elősorban két rizikócsoport, az orvosok és a tanárok körében.
Megértését fejezte ki Golikovának amiatt, amiért a járványellenes védekezésért felelős miniszterelnök-helyettes óvatos a kezdés pontos határidejének meghatározásával, de – mint mondta – tudomása van arról, hogy az ipar és az egészségügyi hálózat egészében véve kész megtenni ezt a lépést. Közölte, hogy a jövő héten újabb jelentést vár tőle a vakcináció előkészítéséről.
Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 25 345-tel 2 347 401-re emelkedett a szerdán közzétett hivatalos adatok szerint. A terjedés mértéke 1,1 százalékos, az új esetek 20,2 százaléka tünetmentes. Az aktív esetek száma 475 999, a halálos áldozatoké 589-cel – ez új rekord – 41 053-ra, a felépülteké pedig 26 882-vel 1 830 249-re emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 77,2 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 444 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el.
Az állami hírügynökség szerint koronavírus-fertőzés gyanújával mintegy 515 080 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt. Szerdán koronavírusos fertőzést állapítottak meg Alekszej Kudrinnál, a számvevőszék elnökénél, Valentyina Matvijenko, a parlamenti felsőház elnöke pedig karanténba vonult, mert fertőzött személlyel érintkezett. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy Putyin mindkettőjükkel csak videoösszeköttetéssel tárgyalt. A járvány elleni védekezés fontos témája volt a Mihail Misusztyin orosz és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök közötti szerdai video-eszmecserének.
Az orosz legfelsőbb bíróság szerdán úgy határozott, hogy a kereskedők megtagadhatják a maszkot nem viselő vásárlók kiszolgálását, ha utóbbiak ezzel megszegik a regionális egészségbiztonsági előírásokat. Oroszországban eddig 49 iskolában rendeltek el karantént a járvány miatt.