
Oroszország kész egy újabb tárgyalási fordulót tartani Ukrajnával, esetleg Isztambulban, bár a tárgyalás helyében és időpontjában még meg kell állapodni – jelentette ki Vlagyimir Putyin Minszkben pénteken újságíróknak nyilatkozva. Az orosz elnök szerint a két fél által a korábbi tárgyalásokon benyújtott javaslatok homlokegyenest ellenkezők egymással, de reményét fejezte ki, hogy a folytatólagos párbeszéd segít szűkíteni a szakadékot.
Az Eurázsiai Gazdasági Unió csúcstalálkozójának szünetében nyilatkozva Putyin kijelentette azt is, hogy Oroszország kész visszaadni további 3000 ukrán katona holttestét. Emellett azt is kifejtette, hogy stabilizálódásnak indultak az Oroszország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok, és azt mondta, hogy a javulás Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéseinek köszönhető.
(MTI)