Putyin szerint Ukrajna illegitim, a szankciók pedig veszélyesek

Putyin szerint Ukrajna illegitim, a szankciók pedig veszélyesek

Vlagyimir Putyin orosz elnök online megbeszélést folytat Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel a közös szövetségi állam legfelsőbb államtanácsának ülése alkalmából Szevasztopolból 2021. november 4-én (Fotó: MTI/AP/Szputnyik/Mihail Mecel)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Ukrajna illegitim rezsim, amit a 2014-es „puccs” után alapítottak – erről beszélt a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon szerdán Vlagyimir Putyin. A Reuters szerint visszautasította azt is, hogy Oroszország megsértené a nemzetközi jogot. Az uniós szankciókat rövidlátónak tartja, és úgy gondolja, veszélyesek az egész világra nézvést. A Nyugat aláásta a globális gazdaságot az „agresszív” törekvésével, hogy uralmát az egész világra kiterjessze – fejtegette az orosz elnök.

Putyin, ahogy korábban megírtuk, beszélt arról is, hogy szerinte korlátozni kellene az ukrajnai gabonaexportot. Szerinte pedig Oroszország mindent megtett annak érdekében, hogy Ukrajna tudjon exportálni, de úgy látja, ez nem segített, és a problémák a globális élelmiszerpiacon fokozódni fognak. Szerinte az ukrán kikötőkből kifutott 87 hajóból mindössze 2 ment Afrikába, a 2 millió tonna gabonából 67 000 tonnát szállítottak oda.