
Itt az ideje, hogy igazságosan és becsülettel véget vessünk az Oroszország és Ukrajna közötti háborúnak, amire Trump elnök is törekszik – írta az X-en Lindsey Graham republikánus szenátor.
A politikus logikusnak nevezte, hogy az ukránokat a béke felé tolják, és megpróbálnak velük egy kritikus ásványi anyagokról szóló megállapodást kötni. Azt is teljesen észszerűnek tartotta, hogy Oroszországgal is tárgyalnak arról, hogyan lehetne véget vetni a konfliktusnak. Felhívta arra a figyelmet, hogy Ukrajna az elmúlt 48 órában jelentős bejelentéseket tett a tűzszünetről, az ásványi anyagok egyezményéről, valamint arról, hogy hajlandó részt venni a béketárgyalásokon.
– Putyin viszont eddig dacos volt és ellenállt Trump elnök kezdeményezéseinek – folytatta. Mint írja, ha az orosz elnök továbbra sem hajlandó érdemben tárgyalni a békéről, akkor reményei szerint Trump újabb gazdasági szankciókat szab ki az orosz bank- és energiaszektorra. Sőt, ha szükséges, hatalmas vámokat is kivethet. – Az amúgy is gyenge orosz gazdaságra gyakorolt hatás a tárgyalóasztalhoz kényszerítheti őket – vélekedett.
Graham állásfoglalása azért is érdekes, mert korábban az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyek elkötelezett támogatója volt, többször is járt Kijevben, és oroszellenes kijelentéseivel elérte, hogy a Kreml szankciókat helyezzen ki ellene. A Fehér Házban történt Trump-Zelenszkij csörte után azonban azt javasolta az ukrán elnöknek, hogy változzon meg vagy mondjon le, így még megmentheti a Washington és Kijev közti kapcsolatokat. Erre Zelenszkij egy interjúban azt válaszolta, hogy Lindsey Graham nagyon jó srác […]. Adhatok neki ukrán állampolgárságot, így lesz súlya annak, amit mond.”