Rácz András: Ukrajna uniós csatlakozása évtizednél hosszabb folyamat lenne mindenképp
Rácz András (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

A miniszterelnöknek még a kérdésfeltevése is manipulatív, amikor Ukrajna uniós tagságáról faggatná a magyarokat – írta Facebook-bejegyzésében Rácz András. A külpolitikai szakértő szerint ugyanis Ukrajna esetleges csatlakozása akkor is évtizednél hosszabb folyamat után következne, ha holnap véget érne a háború. (Ami pedig, tette hozzá, nem fog megtörténni.) Emlékeztetett rá, hogy az Ukrajnánál jóval kisebb Magyarország számára is több mint tíz évig tartott ez, pedig nálunk sem háborúról, sem területi konfliktusokról nem volt szó.

A szakértő felhívta arra a figyelmet, hogy a csatlakozás feltétele az EU teljes közösségi joganyagának átvétele, nemzeti joggyakorlatba átültetése, ami 150 ezer oldalnyi jogszabályt jelent. Ukrajna pedig, bár a társulási megállapodással tett komoly előrelépéseket, még mindig csak az út elején jár.

„A konkrét kodifikációs kérdésekről kitágítva a fókuszt: ahhoz, hogy egy ország az EU tagjává válhasson, stabil, többpárti demokráciának kell lenni, működő piacgazdasággal, szabad és plurális médiával, garantált kisebbségi jogokkal, stb. A negyedik éve hadiállapotban lévő, élet-halál harcot vívó Ukrajna jelenleg ettől mind nagyon messze van. Nagyon nem akut kérdés tehát az, hogy bármikor a belátható időn belül csatlakozhatna az EU-hoz. Teljesen fölösleges tehát erről szavazást tartani, hiszen az sem biztos, hogy Kijev valaha eljut idáig” – közölte Rácz András.

A szakértő felidézte azt is, hogy Orbán csütörtökön az uniós csúcson megvétózta a közös fellépést Ukrajna megsegítésében. Itt pedig szó sem volt semmiféle uniós csatlakozásról. Tehát a kormányfő bejelentése, mint írta, sima átkeretezés, illetve „ellenségmenedzsment”. A kormány szerinte ezzel terelné el arról a figyelmet, hogy megvétózta a létéért küzdő Ukrajna katonai megsegítését. Ezzel százezernyi magyar otthonával tett így, ahogy egyébként a kárpátaljai magyarság uniós csatlakozását is gátolná a péntek reggel bejelentett szándékával. Rácz András szerint Orbán a vétóval egyedül Oroszország érdekét szolgálta, senki másét.