
„Aggodalommal vegyes remény kíséri” Ferenc pápa felépülését, de „egy cseppnyi optimizmussal, mivel minden a teljes felépülés felé mutat” – fogalmazott Matteo Zuppi bíboros, az olasz püspöki kar (CEI) főtitkára, míg Gianfranco Ravasi bíboros arról beszélt: nem kizárt az egyházfő lemondása sem, ha nem tudja ellátni szolgálatát. Ferenc pápa napok óta kórházban van kétoldali tüdőgyulladással. (A most 88 éves Ferenc pápának fiatalkorában eltávolították a tüdeje egy részét). Még szerdán arról érkeztek hírek, hogy a pápa klinikai állapota továbbra is „változatlan”, azonban az orvosi személyzet által kiértékelt vérvizsgálatok enyhe javulást mutatnak, különösen a gyulladásos mutatóknál. „Reggeli után elolvasott néhány újságot, majd legközelebbi munkatársaival munkához látott” – közölte a Szentszék hozzátéve, hogy a pápát meglátogatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is, „akivel 20 percig négyszemközt beszélgetett”.
Az olasz püspöki kar elnöke – aki egyben a pápa békeközvetítője is a háborúban az orosz és az ukrán fél között – azt mondta, figyelik a Gemelli-klinikáról érkező híreket, és „bizalommal tölt el bennünket, amikor értesülünk, hogy felkelt az ágyából, megreggelizett, emberekkel találkozott, reméljük, hogy minél gyorsabban visszanyeri egészségét”.
Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsa nyugalmazott vezetője egy interjúban a Ferenc pápa esetleges lemondását firtató kérdésre úgy fogalmazott: „Ferenc pápa megtehetné, mivel olyan ember, aki képes elég határozott döntések meghozatalára”. A bíboros elmondta: a 2013-ban megválasztott, 88 éves Ferenc pápa mindig folytatta munkáját, bármilyen nehézség adódott eddig. Ravasi arra utalt, hogy a pápa térdfájdalmai miatt évek óta kerekesszéket használ, ami módosította ugyan a hívők közösségével való kapcsolattartást, de nem változtatta meg az emberekkel való közvetlen viszonyát, és nem akadályozta meg szolgálata teljesítésében. „Ha olyan kényszerhelyzetbe kerülne, amiben romlana az általa nagyon szeretett közvetlen kapcsolattartás, az azonnali, határozott kommunikáció, akkor, úgy gondolom, mérlegelhetné lemondását”.