Salvininek minden oka megvan a koalíció felmondására

Salvininek minden oka megvan a koalíció felmondására

Matteo Salvini (Forrás: Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Marine Le Pen a franciák, Nigel Farage a britek első pártját vezeti, mi pedig az olaszokét – ezzel vezette fel hétfőn éjjel tartott sajtótájékoztatóját Matteo Salvini. Magabiztossága nem meglepő, a Nemzeti Gyűléshez hasonlóan a Liga is tarolt vasárnap, 34,33 százalékkal megnyerve az olasz európai parlamenti választásokat. A Demokrata Párt 22,70 százalékot vihetett el, míg az Ötcsillag Mozgalom (M5S) 17,07-et. Marad is a populista kormánykoalíció, előre hozott választások sem lesznek. Salvini máris arra készül, hogy adókat fognak csökkenteni és családtámogatást növelni.

Ahogy a The Local olasz kiadása is írja, a migrációellenes Liga győzelme ennek ellenére sem volt olyan elsöprő, mint sokan számítottak rá. De így is elégedettek lehetnek: a tavaly júniusi kormányalakítás óta sem csökkent a népszerűségük, és az osztrák Heinz-Christian Strache bukásának sem volt hatása a szintén jó orosz kapcsolatokat ápoló populista Salvini népszerűségére.

A tavalyi választáson elért győzelem aránya egyébként épp fordított volt. Akkor a Liga 17 százalékot szerzett, míg az elsősorban korrupciómentességgel és környezettudatossággal kampányoló M5S 32-t. Az elemzők most előre is vetítették, hogy 30 százalék feletti eredménnyel Salvini esetleg megpróbálhatja felváltani az Ötcsillag Mozgalmat a vasárnap 6,46 százalékot szerző Olaszország Fivéreivel, esetleg a Berlusconi-féle Forza Italiával.

Földbe állították Görögországot, most megnyerték a választást | Magyar Hang

Az Új Demokrácia hamarosan akár újra kormányra is kerülhet.

A Politico cikkében azt írja, hogy bár Salvini otthon nagyot nyert, de ez elsődlegesen az olasz belpolitikát érintheti, uniós szinten nem örülhet túlzottan a Liga politikusa. Bár Le Pen és Farage győzelme mellett örült a lengyeleknek, magyaroknak is, és szövetségesekre számít EU-szerte, az említett szövetség maximum is nagyjából 70 helyet szerezhet a 751 fős parlamentben.

Olaszországban viszont, ha maradnak ezek az eredmények, a következő választás felforgathatja újra a belpolitikai viszonyokat. Bár Salvini arról beszélt, hogy nem lesz szakítás, párton belül is nehéz a rá nehezedő nyomás, hogy mondja fel a nem túl jól működő szövetséget, és törjön a helyi parlamentben is az élre. De a belügyminiszter nem is szeretne elhamarkodottan dönteni, mert könnyedén ellene fordulhat a nagy igyekezet.

Macron és Le Pen leülhetnek, és köszönetet mondhatnak egymásnak? | Magyar Hang

A Nemzeti Gyűlés 22, az En Marche 21 mandátumot szerzett. Közben tovább vergődnek a korábban vezető republikánusok és szocialisták.

Az Olaszország Fivérei vezetője, Giorgia Meloni szerint a vasárnapi választás egyértelműen bebizonyította, hogy az emberek egy jobbközép kormányt szeretnének hatalmon látni. Ezzel is célozva arra, hogy az Ötcsillagnak mennie kéne. Utóbbi pártból nem is nagyon jelent meg a nyilvánosság előtt senki, hogy kommentálja az eredményeket.

A Demokrata Párt a legutóbbi EP-választáson még 40 százalékot szerzett, így most mandátumai felét elveszítette. Viszont a tavalyi parlamenti választáson 18 százalék jött össze, így az is számít, hogy ezt sikerült megugrani.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Apokalipszis, Eurovízió, cancel culture