„Segítünk a városaik újjáépítésében” – mondta az Európai Parlament elnöke az ukrán vezetőknek, amikor pénteken az országba látogatott. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke ígéretet tett arra, hogy fokozni fogják az Ukrajnának nyújtott segítséget, emellett arról beszélt, hogy Oroszországgal szemben további szankiciókat vezetnek be.
Metsola néhány órával Kijevbe érkezése előtt a Twitteren jelentette be a látogatását. Azt mondta, hogy Ruszlan Stefancsuk, ukrán parlament házelnökének meghívása után döntött úgy, hogy Kijevbe utazik.
A máltai politikus, aki a jobbközép Európai Néppárt tagja, és januárban választották meg a parlament élére. Az orosz támadás kezdete óta ő az első jelentős uniós vezető, aki Ukrajnába látogatott.