Szöges ellentéte Szijjártó Péter magyar külgazdasági- és külügyminiszter álláspontjának az, amit a lengyel kollégája mondott kedden New Yorkban. Radosław Sikorski az ENSZ-székháznál adott élő interjút a CNN-es Christiane Amanpournak, arról beszélve, hogy Oroszország egy éven belül kifogy az emberi és pénzügyi erőforrásokból, és hogy azonnal engedélyezni kell az Ukrajnának szánt nagy hatótávolságú fegyverek átadását. Arról is beszélt, hogy az Ukrajnának nyújtott nyugati segítség 80 százaléka Lengyelországon keresztül érkezik az országba, és Varsó kitart a megtámadott ország támogatása mellett. Az európai országok legtöbb határa mesterséges határ, ezért nem elfogadható az az érv, hogy a másik oldalon élő honfitársak megsegítése miatt erőszakkal kell megváltoztatni azokat.
– Lemberg városában járva láttam, hogy az orosz rakéták megöltek egy családot. Az apa végignézte, ahogy kihozzák a holttesteket, a feleségét és három lányát. Ezt csinálják mindenhol. A becslések szerint Ukrajna áram- és hőellátásának 70 százalékát tönkretették. A rakétát, amely megölte azt a családot, egy orosz bombázóról indították, amely orosz terület felett repült egy orosz repülőtérről. Mondjon egy okot arra, hogy Ukrajnának miért ne lenne joga kiiktatni azt a bombázót és azt a repülőteret? Az agresszió áldozatának joga van ahhoz, hogy megvédje magát az agresszor területén is. (…) Egy orosz cirkálórakéta Lengyelország kétharmadát átszelte, és 10 kilométerre a házamtól landolt Nyugat-Lengyelországban. (…) Saját érdekünkben kellene Ukrajnát légvédelmi eszközökkel ellátnunk, mert már tudjuk, mi történik, ha egy ukrán atomerőmű felrobban. Egész Európa bajba kerül – fejtette ki.
A riporter rákérdezett arra is, igaz-e, hogy Lengyelországban képeznének ki egy ukrán idegenlégiót. – Készen állunk egy ukrán egység kiképzésére és felszerelésére. Az ukrán félnek kell biztosítania az újoncokat. De ha ez működik, akkor szerintem más országok is követhetik a példánkat. Úgy vélem, nem szabadna pénzügyi ösztönzőket alkalmazni a Nyugat-Európában tartózkodó ukrán menekültek számára, hogy Nyugat-Európában maradjanak. Az embereknek haza kellene menniük és meg kell védeniük a saját országukat. Nem emberi jog, hogy társadalombiztosítást kapjanak azért, hogy kibújtak a sorozás alól – mondta Sikorski.
A külügyminiszter végül arról is beszélt, Lengyelország komoly összegeket költ a saját védelmére: idén 4,3, jövőre pedig 4,7 százalékát a GDP-nek.
A fentiekkel szemben Szijjártó Péter kedden a Facebookon azt közölte: „Komoly eszkalációs kockázatot jelentene Ukrajna azon követelése, hogy a szövetségesek által szállított fegyvereket mélységi csapásmérésre is felhasználhassák Oroszország területén”. A tárcavezető Volodimir Zelenszkij ukrán elnök friss nyilatkozatára reagálva leszögezte, hogy az elmúlt közel ezer nap, amióta a háború zajlik, bizonyította, hogy a konfliktusnak a harctéren nincs megoldása, és a fegyverszállítások pusztán az áldozatok számának emelkedéséhez vezettek, nem hozták közelebb a békét, sőt az inkább még távolabb került.”