Óriási az aggodalom az észak-írországi britek körében, illetve a protestáns Demokratikus Unionista Pártban (DUP), ugyanis minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a május 5-i választások után az Ír-sziget egyesítéséért küzdő Sinn Féiné lehet a legnagyobb frakció a Stormontban, vagyis az észak-írországi törvényhozásban. Ám ennél is nagyobb probléma a britek számára, hogy a demográfiai adatok alapján mostanra többségbe kerültek Észak-Írországban a katolikusok. Így egy esetleges népszámlálás esetén kisebbségbe kerülhetnek azok, akik továbbra is az Egyesült Királyságban tartanák a területet. És hogy a félelem még ennél is nagyobb legyen a britek körében, Írországon belül is rendíthetetlenül erősödik a Sinn Féin, ami így megnyerheti a 2025-ben esedékes parlamenti választásokat. Egy ilyen helyzetet pedig aligha hagynának ki az írek, hogy végre egyesítsék a szigetet.
Észak-Írországban persze eddig sem voltak nyugodtak a kedélyek. Az 1998-as nagypénteki egyezmény értelmében az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) leszerelte fegyverzetét és beszüntette tevékenységét, majd a megbékélési folyamat nyomán az Ír Köztárság és Észak-Írország közötti határon megszűnt a határellenőrzés. Ezzel London és Dublin egy több évtizedes konfliktus végére tett volna pontot, amely 3 ezernél is több halálos áldozatot követelt. Csakhogy az IRA nyomdokaiba lépő szervezetek nem fogadták el az egyezményt, így teljes mértékben sosem sikerült pacifikálni a területet.
Növelte a feszültséget a brexit, mivel ennek értelmében az Írország és Észak-Írország közötti, csaknem 500 kilométeres határvonal az Európai Unió vámhatárává változott volna. Ez természetesen elfogadhatatlan volt a sziget újraegyesítéséért küzdő erők számára. Erre lett megoldás az úgynevezett északír protokoll, ami azt célozta, hogy a brexit után Írország és Észak-Írország között ne kelljen újra határellenőrzést bevezetni, hanem a vámhatár az Ír-sziget és a Brit-sziget közé kerüljön. Ez a megállapodás természetesen leginkább az írek érdekeinek felelt meg, hiszen ezzel Írország és Észak-Írország között jelentősen fellendült a kereskedelem. Ezzel szemben a britek dolgát rendkívül megnehezítette, hogy Észak-Írország és a Brit-sziget közötti kereskedelem elé akadályok gördültek, helyenként még az ellátás is nehézkessé vált.
Nem véletlen, hogy a DUP a mostani választást az északír protokollról szóló népszavazásnak szeretné bemutatni, amelynek elnöke, Jeffrey Donaldson szerint pártja nem hajlandó segédkezni egy olyan protokoll fenntartásában, amely megingatja az Egyesült Királyság által megtestesített uniót és gazdasági integrációt, valamint Észak-Írország helyzetét ebben az unióban.
Tovább nehezíti a britek helyzetét, hogy egy Sinn Féin-győzelem esetén nem sokat számítana az sem, hogy a szabályok szerint Észak-Írország miniszterelnöki posztja a győztes pártot illeti, a másik felekezethez tartozó párt viszont a miniszterelnök-helyettest adhatja. Egy Sinn Féin-vezetésű kormány már önmagában szimbólum-értékű lenne, nem is beszélve arról, hogy Michelle O'Neill, a párt észak-írországi tagozatának vezetője (aki a szervezet alelnöke is egyben) teljesen egyértelműen beszél ma már a népszavazás szükségességéről. A politikus egy hete kijelentette: ír republikánusként egységes országként szeretné látni Írországot. Szerinte felelőtlenség lenne, ha az ír, illetve az új észak-írországi kormány nem látna hozzá az ír sziget újraegyesítését célzó tervek előkészítéséhez, személy szerint pedig nem tartja kizárhatónak az egyesítésről szóló népszavazás megtartását még a jelenlegi évtized vége előtt.
Az ír reményeket csak növeli, hogy a Sinn Féin népszerűsége Írországon belül is szárnyal, a koalícióban kormányzó Fianna Fáil-nak viszont folyamatosan csökken a támogatottsága. És bár 2025 még messze van, sokan arra számítanak, hogy a Sinn Féin még tovább erősödhet addig, amivel a mostani észak-írországi választásokon várhatóan triumfáló fontos lélektani támogatást kaphat Dublintól.
