Megmondják nekünk, mit kell tennünk, és veszik a bátorságot, hogy újabb gödröket ássanak nekünk, ezúttal politikaiakat, hogy aztán belelökjenek minket! – így kommentálta Nikola Selakovic szerb külügyminiszter horvát kollégája, Gordan Grlic Radman kijelentését. Utóbbi Luxemburgban arról beszélt, hogy az uniós tagsághoz Szerbiának el kell ismernie, hogy Srebrenicában népirtás történt 26 évvel ezelőtt. De a horvát külügyér által említett feltétel csak az egyik kérdés Srebrenica kapcsán, ami miatt Belgrádnak újabban fájhat a feje.
A srebrenicai mészárlásra 1995. július 11. és 25. között került sor, miután a boszniai szerb hadsereg katonái bevonultak a kelet-boszniai, zömében muszlimok által lakott városba. A Ratko Mladic által vezetett alakulatok ekkor elválasztották a nőket és a gyerekeket a férfiaktól, az utóbbiakat erdős területekre szállították, ahol agyonlőtték és tömegsírokba temették őket. Habár a délszláv háborúk során nem a srebrenicai volt az első népirtás, az összes közül ez volt a legnagyobb és legbrutálisabb, amit a nemzetközi közösség sem hagyhatott szó nélkül. A több mint 8 ezer emberéletet követő mészárlás után a NATO beavatkozott Boszniában, ami súlyos csapást jelentett a boszniai szerb haderőre. Végül a daytoni békeegyezmény nagyjából a frontvonalak mentén megállapította a bosnyák-horvát és a szerb entitás határait és rendezte Bosznia-Hercegovina intézményes berendezkedését.
Csakhogy szerb részről a népirtás elismerése meglehetősen vontatottan haladt, még a Milosevic-korszak után is. Ami a boszniai szerbeket illeti, Banja Luka a mai napig nem tette meg ezt, pedig az eddigi hágai ítéletek egyértelműen azt bizonyítják, hogy a boszniai szerb vezetés jóváhagyásával történt a mészárlás.
Más utat járt be Szerbia, amelynek különösen meg kellett fontolnia a szavait ebben a kérdésben. Amellett, hogy a felelősségének elismerésével Belgrád megerősítette volna az európai integráció iránti elkötelezettségét, könnyen a nyakába szakíthatta volna perek sokaságát a kártérítések miatt. Nem véletlen ezért, hogy amikor Mirko Cvetkovic miniszterelnöksége idején a szerb parlament 2010-ben deklarációt fogadott el Srebrenicáról, a bosnyák nép elleni bűncselekményeket ítélték el, nem említve a népirtást és Szerbia felelősségét. És bár időközben Aleksandar Vucic jelenlegi államfő is fejet hajtott a srebrenicai áldozatok előtt, Belgrád álláspontja továbbra is az, hogy a srebrenicai eseményekért nem tehető Szerbia felelőssé. A horvát külügyminiszter által említett újabb feltétel vélhetően ezen az állásponton próbált változtatni – egyelőre nem túl nagy sikerrel.
De Belgrádnak nemcsak Zágrábbal, hanem Podgoricával is meggyűlt a baja az elmúlt hetekben Srebrenica miatt. Ugyan az ősszel alakult új montenegrói kormány beiktatásakor a szerb kormány abban bízott, hogy rövidesen rendeződnek a két ország közti ellentétek, Belgrádnak gyorsan csalódnia kellett.
Miután a montenegrói kormány igazságügyi minisztere, Vladimir Leposavic azt nyilatkozta, hogy Srebrenicában nem történt népirtás, az ország miniszterelnöke, Zdravko Krivokapic lemondásra szólította fel a szerb politikust. Leposavic menesztése mellett aztán a montenegrói kormány újabb lépést tett, mikor a parlament kétharmados többséggel határozatot fogadott el a srebrenicai népirtás elítéléséről, továbbá megtiltotta a népirtás tényének nyilvános tagadását és emléknappá nyilvánította július 11-ét. Ez tovább rontotta Podgorica és Belgrád viszonyát, amit jól mutat a szerb elnök reakciója is, aki szerint a montenegrói parlament népirtóknak titulálja a szerbeket és beavatkozik egy másik ország viszonyaiba. Sőt, újabban a szerb politikusok már egyenesen arról beszélnek, hogy ez a montenegrói kormány szerbellenesebb, mint bármely korábbi másik. Így pedig egyre inkább illúzióvá válik Montenegró és Szerbia álma, amely nemrég még arról szólt, hogy a két ország összefogással előbb lehet majd tagja az Európai Uniónak.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/27. számában jelent meg, július 2-án.
