
Egyre több ember hagyja el a görög szigetet, mivel gyakorlatilag percenként földrengések rázzák meg a térséget – írja az Időkép.
Előző hét csütörtök óta ezidáig 771 földrengést regisztráltak a görögországi Szantorini sziget térségében, a legerősebb rengések erőssége az 5-ös értéket is meghaladta. Kedd reggel is pattantak ki 5-ös magnitúdó körüli földrengések. A portál szerint a földmozgások tulajdonképpen nem Szantorinin zajlanak, hanem attól 20-30 km távolságban, azonban több földrengést itt is éreznek az emberek.
A földrengéssorozat oka egyelőre nem teljesen ismert. Harangi Szabolcs vulkanológus szerint az ilyen rengésrajok általában a földkéregben történő fluidumok (magma, gázok, túlhevített oldatok) mozgásához kapcsolódnak, azonban a helyi szakemberek erre utaló jeleket nem figyeltek meg. Így továbbra is tektonikus eredet a legvalószínűbb, amire azért ha ritkán is, de van példa. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy úgy tűnik kis mértékben vándorolnak a földrengések kipattanási helyei. Hétfőn észak felé, kedden kelet felé tolódtak el. A nagyobb földrengések olykor kőomlásokat okoznak Szantorini szigetének meredek sziklafalain.
Egy nagyobb, 7-es erősségű földrengés lehetőségét továbbra sem lehet kizárni – figyelmeztet a portál. Szantorini szigetéről jelenleg is hajóval, repülővel szállítják el a turistákat, helyi lakosokat. Az elmúlt napokban már hatezren hagyták el a szigetet.