
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentette: nem lehet károkat okozni a magyar gazdaságnak és kockára tenni a magyar energiabiztonságot. Hétfőn Brüsszelben üléseznek az európai uniós tagországok külügyminiszterei, az ő feladatuk dönteni arról, hogy meghosszabbítják-e az Oroszországgal szemben fennálló szankciós intézkedéseket – mondta.
Az elmúlt három évben „minden egyes nap ugyanaz volt az álláspontunk: a szankciók károkat okoznak”, az európai gazdaságnak sokkal nagyobb károkat, mint az orosznak, nem visznek közelebb a békéhez, csak az európai emberek életszínvonalát csökkentik és az európai országoknak okoznak gazdasági veszteségeket – jelentette ki. Világossá vált, hogy „nekünk van igazunk” – fűzte hozzá.
Szijjártó Péter kiemelte: az elmúlt három évben nagyon sokat küzdöttek, hogy olyan szankciók ne lehessenek, amelyek a nemzetbiztonsági, nemzetstratégiai érdekeinket súlyosan sértették volna. Ezért például soha nem tudtak a brüsszeliek az akaratuk ellenére sem szankciókat életbe léptetni például a földgázszállításban vagy a nukleáris ipari együttműködésben – tette hozzá.
Úgy fogalmazott: ezzel párhuzamosan az energiabiztonság területén az Európai Unió „nemcsak hogy félrefordítja a fejét (..), hanem még bizonyos szempontból biztatja is az ukránokat arra, hogy rendkívül szemtelenül viselkedjenek(…) az európai uniós országok egy csoportjával, így gyakorlatilag magával az Európai Unióval szemben”. Az elmúlt időszakban részben korlátozták a Magyarországra és Szlovákiába irányuló olajszállításokat, támadások történtek a Török Áramlat vezetékkel szemben, leállították a Közép-Európába irányuló földgáztranzitot Ukrajnán keresztül - sorolta.
Ez a két dolog a jövőben nem mehet együtt párhuzamosan: nem lehet egyszerre károkat okozni a magyar gazdaságnak és közben kockára tenni a magyar energiabiztonságot – hangsúlyozta. Ezért a holnapi, hétfői holnapi ülés előtt Magyarország világossá tette: garanciákra van szüksége vagy az ukránoktól vagy az Európai Uniótól arra, hogy a jövőben az energiabiztonságát nem fogják fenyegetni – jelentette ki.
Úgy folytatta: ez egy abszurd helyzet: minket, egy európai uniós tagországot és még néhány közép-európai országot, szintén uniós tagországokat, az energiabiztonságunkat veszélyezteti egy olyan ország, amely tagjelölt, tehát tagja akar menni az Európai Uniónak. És eközben az Európai Bizottság minket próbál meggyőzni arról, hogy engedjük a szankciókat és hagyjuk azt, hogy az ukránok a „bolondját járassák velünk energiabiztonság szempontjából”. Ez nem fog menni a jövőben, ezt világossá tettük – jelentette ki.
(MTI)