Szijjártó Péter: Izraelből légi úton egyre nehezebb és veszélyesebb kijutni

Szijjártó Péter: Izraelből légi úton egyre nehezebb és veszélyesebb kijutni

Szijjártó Péter (Forrás: Szijjártó Péter/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

„Egyre nehezebb és veszélyesebb” légi úton kijutni Izraelből a Ben Gurion repülőtér melletti rakétabecsapódás miatt – közölte szerdán reggel Szijjártó Péter. Sokszor már az egyébként rendszeres repülőjáratok sem tudnak eljutni az országba. Ha mégis, akkor a külügyminisztérium reptéren tartózkodó munkatársai igyekeznek magyar állampolgárokat is feljuttatni a gépekre, kedden öt embernek tudtak így segíteni. Szárazföldön négy helyen lehet elhagyni az országot – ebből három Jordánia, egy pedig Egyiptom felé vezet –, ezek az átkelők alapvetően nappal vannak nyitva.

A külügyminiszter elmondása szerint mindenkivel tartják a kapcsolatot, akik konzuli védelemre regisztráltak, nekik kétóránkét küldenek tájékoztatást az aktuális biztonsági helyzetről, a határátkelési lehetőségekről és a repülőtérről származó hírekről. Szijjártó Péter szerint nem igaz az, hogy egyes magyaroknak ne segítenének. Azt állította, hogy annak a turistacsoportnak a tagjai híresztelik most ezt, akiknek korábban felajánlották a kimenekítést a honvédségi géppel, ők azonban akkor ezzel nem éltek, mondván, hogy még maradnának. A miniszter azt is leszögezte, hogy minden egyeztetésről nyilvántartást vezetnek.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy Izraelben a helyzet „továbbra is rendkívül aggasztó”, a fegyveres műveletek folyamatosak. Tel-Avivban a nagykövetség 24 órás szolgálatot tart fent, de nekik is rendszeresen az óvóhelyre kell menniük.