
„Három éve élünk a háború árnyékában és három éve reménykedünk abban, hogy a háború véget ér” – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon, miután Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon beszéltek egymással. Mint fogalmazott, „a mai napon Donald Trump és Vlagyimir Putyin telefonbeszélgetése nyomán egy nagy lépéssel közelebb kerültünk ezen reményünk beteljesüléséhez”. A miniszter bízik benne benne, hogy a telefonhívást követő tárgyalások sikeresek lesznek, és „a béke három év után visszatérhet Közép-Európába”.
Donald Trump a Truth Social nevű közösségi oldalon azt írta, hosszú és produktív beszélgetést folytattak Putyinnal Ukrajnáról, a Közel-Keletről, az energiáról, a mesterséges intelligenciáról, a dollár erejéről és több más témáról. Később kiderült, hogy az orosz elnök meghívta Moszkvába Trumpot. Telefonon egyeztetett az amerikai elnökkel Volodimir Zelenszkij ukrán államfő is, erről azonban a magyar külügyminiszter a késő esti bejegyzésében nem tett említést.