Súlyos teherré vált a szlovák kormánynak az egyszerű ember

Súlyos teherré vált a szlovák kormánynak az egyszerű ember

Igor Matovic lemondását követően 2021. március 30-án Pozsonyban (Fotó: AFP/Vladimir Simicek)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Még ha nem sikerülne elfogadni a 2023-as szlovák költségvetést, akkor sem válna meg a pénzügyminiszteri poszttól Igor Matovic, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) elnöke, aki az elmúlt időszakban sajátos túlélőművésszé vált a szlovák politikai porondon. Ám miközben az egyszerű ember görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy folytathassa a pályafutását, egyre nagyobb bajba sodorja a már amúgy is kisebbségen kormányzó szlovák kormányt.

Ami Matovic legutóbbi produkcióját illeti: erre még október elején került sor a szlovák parlamentben, amikor a törvényhozók nem szavazták meg a pénzügyminiszter ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt. Emlékeztetőül: Matovic OLaNO-ja 2020 februárjában nyerte meg a választásokat Szlovákiában, amivel – több más párttal karöltve – kiszorította a hatalomból a Robert Fico-féle Irány–Szlovák Szociáldemokráciáját (SMER–SD). Az új kormánykoalícióban azonban már az első pillanatoktól ellentétek támadtak a legkülönbözőbb politikai kérdések miatt. 

Matovic leghangosabb bírálója a kormányon belül a Richard Sulík vezette liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt volt, amely miatt Matovic múlt év márciusában átadta a kormányfői tisztséget Eduard Hegernek. Így ült át az egyszerű ember a pénzügyminiszteri székbe amellett, hogy megtartotta a pártelnöki tisztségét. Csakhogy Matovic személye továbbra is rengeteg probléma forrása maradt. A végső törésre most júliusban került sor, mikor a parlament újra megszavazta Matovic infláció elleni csomagját. Az SaS a fasisztákkal való szövetkezéssel vádolta meg Matovicot, aki ugyanezzel vágott vissza. Sulíkék végül úgy döntöttek, hogy távoznak a kormányból, a hárompártivá zsugorodott koalícióval így kisebbségbe került Heger kormánya.

Matovic és Sulík párviadala azonban tovább folytatódott. Az SaS most azért akarta meneszteni a pénzügyminisztert egy bizalmatlansági indítvánnyal, mert szerinte Matovic nem teljesítette „a polgárokkal szembeni kötelességeit”, illetve mert megsértette a törvényeket. De ennél is kellemetlenebbül jött Matovicnak, hogy időközben a koalíción belül is egyre több kritikát kapott. Habár egy ideig úgy tűnt, hogy a teljes koalíció kiáll majd mögötte, az egyszerű embernek mégis sikerült magára haragítani a partnereit. Matovic ugyanis azt állította, hogy Szlovákiában vannak olyan elfogult, progresszív értékrendű újságírók, akik előre elkészített sémák alapján próbálják manipulálni a közvéleményt, pontosan úgy, ahogy a harmincas években Hitler propagandistái is tették. A politikustól ezután több társa is elhatárolódott, ezúttal már nem csak a koalíciós partnerek részéről, hanem a saját pártjából is.

Nem meglepő ezek után, hogy sokakban felmerült, hogy a bizalmatlansági indítvány akár sikeres is lehet, hiszen Matovic mögül lassan elfogynak a támogatói. Végül aztán a politikus túlélte az ellene kezdeményezett bizalmatlansági indítványt, a 150 fős parlamentben a jelen lévő 124 képviselő közül 73-an mondtak igent a bizalmatlansági indítványra (a jóváhagyáshoz legalább 76 voksra lett volna szükség). Az SaS ezt követően jelezte: tudomásul veszi, hogy nem sikerült leváltani a pénzügyminisztert, ezzel lezártnak tekintik a kormányba való visszatérésének lehetőségét. Sőt, Sulík még azt is hozzátette, hogy a pártja a továbbiakban kemény ellenzéki politikát kíván folytatni a parlamentben.

Nagyobb veszélyt jelent ugyanakkor a szlovák kormánykoalícióra, hogy az SaS jelezte, innentől kész tárgyalni az előre hozott választásokról is. Ez pedig nagy veszélyt jelenthet a kormányra, ugyanis a Sme Rodina (Család Vagyunk párt) nemrég beterjesztett egy alkotmánytörvény-tervezetet, amely lehetővé tenné a választási ciklus rövidítését. De az sem mellékes, hogy Ficóék szintén előre hozott választást szorgalmaznak, ennek érdekében most megállapodnának a kormánnyal, hogy ezért cserében megszavaznák a válságkezeléshez szükséges törvényeket. Így pedig könnyen előfordulhat, hogy végül éppen Matovic személye miatt kell idő előtt távoznia a Heger-kormánynak.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/42. számában jelent meg október 14-én.