Szorulhat a Fidesz, ha megvalósul Weber 12 pontja

Szorulhat a Fidesz, ha megvalósul Weber 12 pontja

Manfred Weber és Orbán Viktor (Fotó: Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az előrejelzések szerint Manfred Weber lehet az Európai Unió következő elnöke, ezért különösen érdekes a napokban nyilvánosságra hozott programja. A politikus honlapján megjelent 12 pontból több is érinti hazánkat, illetve gondot okozhat a Fidesznek.

Magyar szempontból a legfontosabb, hogy az Európai Néppárt jelenlegi vezetője olyan jogállami mechanizmus életbeléptetését tervezi, amelyben egy független testület minden tagállamban ellenőrizni fogja az korrupciót, az az ellen viselt harcot, az igazságszolgáltatás helyzetét, illetve a sajtószabadságot.

A másik lényeges pont szerint az európai határok védelméért felelős szervezet, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) létszámát már 2022-re 10 ezerre növelné, öt évvel korábban, mint azt eredetileg tervezett határidő.

A The future of we – A Strong Europe elnevezésű program fontos pontja lenne Orbán Viktor egyik mintaállamával, az autokrata Recep Tayyip Erdogan vezette Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalások leállítása, helyette egyéb területeken, például a migráció kezeléséről kezdene egyeztetéseket Weber.

A terrorizmus elleni harc elősegítése érdekében a jelenlegi néppárti elnök létrehozná az európai FBI-t, amelynek keretében a nemzeti bűnüldöző szervek megosztanák egymással a potenciálisan veszélyes személyekről szóló információkat.

Hangzatos, de alig értelmezhető - gyorselemzés Orbán Viktor hét pontjáról | Magyar Hang

Orbán Viktor gyakran él olyan retorikai eszközökkel, hogy beszédeiben létező dolgok megvalósítását és nem létezők eltörlését kéri. Jórészt most is ez történt, a Fidesz EP-választási kampányának nyitóeseményén. Sorra vettük a hét pontot, és a tények, adatok azt mutatják, a követelések ugyan hangzatosak, de a gyakorlatban alig értelmezhetők.

Végül magyar szempontból lényeges az a pont is, amely a magyar családi otthonteremtési kedvezmény rendszeréhez hasonlóan kedvezményes otthonteremtési támogatást adna a fiatal pároknak. A programhoz a pénzt az Európai Beruházási Bank (EIB) biztosítaná. A tervezet nem fiatal házasokról, hanem családokról beszél, azaz jó eséllyel nem kötné a támogatást házassághoz, s – a magyar rendszerrel szemben – akár gyermek nélküliek is hozzájuthatnának az uniós támogatáshoz.