
Megugrott Tajvanon a belföldön történt új koronavírusos-fertőzéses esetek száma, az ország minden eddiginél súlyosabb járványhelyzettel áll szembe, és csütörtökön bejelentették, hogy elkapta a fertőzést Caj Jing-ven köztársasági elnök rezidenciájának egyik munkatársa is, de az elnök tesztje negatív lett.
Tajvant hónapokon át példaként hozták fel a járvány elleni hatékony védekezésben, de az elmúlt két hétben 1572 új fertőzést regisztrálták, ami a betegek számának hirtelen megugrásáról tanúskodik – idézi fel az MTI. A fertőzöttek nagy része Tajpejből és a főváros tőszomszédságában lévő Új Tajpej városból való. A fővárosban csökkenőben van ugyan a pozitív tesztek száma, Új Tajpejben viszont a legsúlyosabb a járványhelyzet.
A májusban meglódult fertőzésszámok az ország nemzetközi repülőtere melletti Novotel szállodához vezethetők vissza – írja a 444. Tajvan még áprilisban lazított a karanténszabályokon, és megengedte, hogy a repülőjáratok pilótái és személyzete öt nap helyett csak hármat töltsön karanténban. A tajvani légitársaság beoltott személyzete számára pedig teljesen eltörölték a karanténkötelezettséget.
A Novotelben azonban nem figyeltek eléggé, és ugyanabban az épületben szállásolták el a karanténra kötelezett légi személyzetet és néhány belföldi turistát, így indult a járvány újabb hulláma.
A központi járványügyi törzs (CECC) csütörtöki tájékoztatása szerint az elmúlt napon 267 új fertőzéses esetet regisztráltak, és már hatodik napja három számjegyű az új esetek száma. A 23,6 millió lakosú szigeten a járvány kezdete óta 2825 ember kapta el a koronavírust, közülük 1699-en az országon belül. Szerdán egy ember meghalt, így már tizenöt halálesetet hoznak összefüggésbe a koronavírussal.
Legalább öt kórház számára jelent próbatételt az, hogy orvosok, ápolók és más alkalmazottak megfertőződtek. A CECC felszólította az újságírókat, hogy a tesztállomásoknál forgatva tartsák távol magukat a hosszú sorokban várakozó emberekről, mert nagyon kockázatos közvetlen közelről interjút készíteni velük.
Szombattól a járvány miatt egy hétre felfüggeszti munkáját a parlament.
Xavier Csang, az elnöki hivatal szóvivője közölte, hogy Caj Jing-ven köztársasági elnök koronavírus-tesztje negatív lett. Azután végezték el a tesztet, hogy az elnöki rezidencián a politikus kutyáinak gondozójáról kiderült, hogy elkapta a vírust. Caj Jing-ven nagy állatbarát hírében áll, házi kedvencei között három „nyugdíjba vonult” vakvezető kutya van.
Tajvanon a lakosság kevesebb mint egy százalékát oltották be eddig az AstraZeneca vakcinájával, de szerdán négyszázezer új adag érkezett a COVAX program jóvoltából. Tajvan húszmillió Moderna és AstraZeneca-vakcinát kötött le, és júliustól fogják alkalmazni a hazai gyártású oltást is.
Tajvanon kívül Malajzia, Thaiföld, Vietnám és Szingapúr is nagyon sikeresen védekezett mostanáig, de náluk is elkezdtek emelkedni a fertőzési és halálozási számok. Úgy tűnik, hogy másfél év után már a szigorú járványügyi szabályok sem elegendőek, mert egyre fertőzőbb variánsok bukkannak fel.