A technológiai áttörésre helyezné a hangsúlyt a kibocsátáscsökkentés helyett klímapolitikai javaslataiban Tony Blair. A volt brit miniszterelnök szerint a jelenlegi stratégiák társadalmi támogatottság híján kudarcra vannak ítélve, kritikusai szerint viszont a megoldásként kínált technológiák még nem kiforrottak, és a valódi veszélyt épp a cselekvés halogatása jelenti.
Tony Blair, az Egyesült Királyság volt miniszterelnöke a 2000-es évek elején a klímavédelem egyik úttörőjeként vált ismertté. Miniszterelnöksége idején született meg az ország első átfogó klímapolitikája, és ő tette a témát a G8-ak 2005-ös brit elnökségének egyik fő napirendi pontjává. Az utóbbi időben azonban mintha a saját klímapolitikai örökségével is szembemenne. Tavaly The Climate Paradox címmel egy jelentést tett közzé a Tony Blair Institute for Global Change (TBI) nevű agytröszt égisze alatt. Ebben a dokumentumban Blair a jelenlegi globális klímastratégiát „irracionálisnak” nevezi, és „újrakezdést” javasol, amelynek középpontjában nem a kibocsátáscsökkentés, hanem a technológiai megoldások állnak.
A volt miniszterelnök szerint a jelenlegi klímapolitikai irányvonalak társadalmi támogatottsága gyenge, mivel a választók úgy érzik: miközben hatásuk globálisan marginális, mégis rájuk hárulnak a pénzügyi és életmódbeli áldozatok. Blair szerint a politikai vezetők is érzik ezt, de félnek kimondani, mert attól tartanak, klímatagadónak bélyegzik őket. A megoldást ő abban látja, hogy a hangsúlyt az olyan tudományos és technológiai fejlesztésekre kell áthelyezni, mint a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás (CCS), a kis moduláris atomerőművek, valamint a mesterséges intelligencia bevezetése az energiarendszerek optimalizálásába. Szerinte a fosszilis energiaforrásokat még sokáig nem lehet kivezetni.
Blair javaslatai erőteljes visszhangot váltottak ki a környezetpolitikával foglalkozók körében. Nicholas Stern, brit klímaközgazdász – aki 2006-ban Blair kormányának felkérésére írta meg a klímaváltozás gazdasági hatásait vizsgáló alapművet – úgy fogalmazott: „Ez az új jelentés zavaros és félrevezető. Nem méri fel a késlekedés okozta valós károkat, amelyeket már most is tapasztalnak háztartások és vállalkozások világszerte.” A vita nem csupán arról szól, hogy mit mond Blair, hanem arról is, hogy ki mondja. A volt miniszterelnök az elmúlt években tanácsadóként dolgozott Szaúd-Arábiának, az Egyesült Arab Emírségeknek és más fosszilis energiahordozókban gazdag államoknak is. Bár a TBI hangsúlyozza, hogy ezekben az országokban nem az olajiparhoz kötődő projekteken dolgoznak, a kritikusok szerint ezek a kapcsolatok árnyékot vetnek az intézet függetlenségére és Blair klímához való viszonyára is.
Kéri András, az Energiaklub ügyvezető igazgatója lapunknak arról beszélt, hogy a Blair által felvetett dilemma valóban létezik. Ám – mint fogalmaz – Blair technooptimizmusa jelenleg nem megalapozott. A szakértő szerint a technológiai megoldások valóban fontosak lehetnek a jövőben, de jelenleg nem állnak készen a széles körű alkalmazásra. „Tony Blair mintha elfeledkezett volna arról, amit miniszterelnökként képviselt. Nem kétséges, hogy azóta történtek fontos lépések. Nagy-Britannia például teljesen kivezette a szenes erőműveit, és fontos lépéseket tett a tengeri szélerőművek terén, és Kína is meglepő tempóban halad előre – elég csak az ázsiai országban zajló napelemforradalomra gondolni” – fogalmazott.
A klímaváltozás megítélése Magyarországon is változóban van, a társadalmi érzékenység erősebb, mint azt sokan feltételezik. „A lakosság 93 százaléka szerint a klímaváltozás fontos probléma, és tízből kilenc ember aggódik miatta. Csak az 5 százalék gondolja úgy, hogy 20 éven belül nem lesz gond a víz-, élelmiszer- és energiaellátással.” Ugyanakkor a kormányzati lépések – véli Kéri András – nem elégségesek. „A kormány nem támogatja érdemben a geotermia alkalmazását, pedig ezzel a földgázhasználat 15 százalékát ki lehetne váltani. A szélerőművek építése gyakorlatilag tiltott. És a lakások energetikai felújítása is elmarad.” A felelősség kérdését sem lehet leegyszerűsíteni: „Valóban felelőtlenség a kisemberek nyakába varrni a megoldást, mert a nagy kibocsátók felelőssége sokkal nagyobb. De ez nem jelenti azt, hogy az átlagembereknek semmi dolguk ne lenne. A társadalom klímatudatossága fontos, de a kormányzati intézkedések nélkül nem lehet áttörést elérni.”
Tony Blair tehát fontos kérdést vet fel – a klímapolitika társadalmi fenntarthatóságát –, de jelenleg a technológiai eszközök nem helyettesítik a kibocsátások közvetlen és azonnali csökkentését. Hiteles és arányos klímapolitikára van szükség, amelyben az egyéni, nagyvállalati és állami felelősség egyaránt megjelenik.
