Teherán evakuálására szólított fel Trump
A G7 csúcstalálkozójának résztvevői a kanadai Kananaskisban 2025. június 16-án. (MTI/EPA/AFP pool/Ludovic Marin)

„Mindenkinek azonnal el kell hagynia Teheránt!” – írta Truth Social közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök, aki a tervezettnél korábban távozott a kanadai G7-csúcstalálkozóról.

„Iránnak alá kellett volna írnia a megállapodást, megmondtam nekik, hogy írják alá. Micsoda szégyen, és emberi életek pazarlása – írta az elnök, majd emlékeztetett, hogy Teheránnak számos alkalommal megüzente az egyetlen feltételét a megállapodást illetően, ami arról szólt, hogy Irán nem juthat atomfegyver birtokába.

Az elnök által említett megállapodásban Iránnak vállalnia kellett volna, hogy végleg lemond atombomba kifejlesztésére irányuló programjáról. Washington és Teherán között még folytak a nukleáris tárgyalások, amikor Izrael múlt pénteken támadást intézett Irán ellen. Teheránnak mintegy 9 millió lakosa van, Trump üzenete körülbelül helyi idő szerint hajnal négy órakor érkezett. Órákkal Trump felszólítása előtt már az izraeli erők is evakuálásra szólították fel Teherán lakóinak a többségét, és a térségben lévő katonai infrastruktúra közelgő bombázására figyelmeztették őket.

Rosszabbnál rosszabb forgatókönyvet ígér egy iráni-izraeli háború
Majláth Ronald

Rosszabbnál rosszabb forgatókönyvet ígér egy iráni-izraeli háború

Amerika belekeveredése a háborúba, hatalmi vákuum Iránban – csak néhány szcenárió, aminek napról napra nő az esélye.