Jelentős előrelépést értek el a haderejük fejlesztésében a Magyarországgal szomszédos országok az elmúlt két évben – ez derül ki a Global Firepower legújabb jelentéséből, amely 55 különböző szempontból értékeli a világ országainak katonai képességét. De nem csak a mi régiónkban történtek jelentős változások az elmúlt két évben: mostanra Pakisztán bekerült a világ tíz katonailag legerősebb országa közé, megelőzve Törökországot, Olaszországot és Iránt is. És bár Pakisztán fő riválisának, Indiának – amely a világ negyedik legerősebb katonai hatalma – még így sincs sok félnivalója, sokat elmond az ázsiai trendekről, hogy az iszlám köztársasággal határos országok nem tudtak előrébb lépni a világranglistán.
Ennél is látványosabb változások következtek be a mi régiónkban, ahol egyedül Magyarország és Szlovákia maradt ugyanott, mint 2019-ben (hazánk a világranglistán most az 55., északi szomszédunk pedig az 58. helyezett). A környező országok közül az ukrán haderő a leghatalmasabb, amely nemcsak fegyverei számával emelkedik ki a többi ország közül, hanem lakosságszámával és természeti erőforrásaival is, amelyek ugyancsak meghatározzák egy ország katonai potenciálját. A Global Firepower Index ez évi jelentése szerint szomszédaink közül Ukrajna után Románia következik a sorban, ám ez az ország korábbi pozíciójához képest az utóbbi években némileg visszaesett a világranglistán. Természetesen ez még nem jelenti azt, hogy hazánk megközelítette volna keleti szomszédunkat katonai képességekben, hiszen Romániának több mint kétszer annyi vadászgépe és majdnem 15-ször annyi harckocsija van, mint nekünk, hogy csak a legismertebb katonai eszközöket említsük.
Washingtont is ilyen rendszerrel védik
Így alakul Magyarország légvédelmi képessége. Az egymilliárd dolláros amerikai rakétaüzlet és ami mögötte van.
Déli szomszédaink azonban alaposan összekapták magukat az elmúlt években, ami több fegyvernem esetében is megmutatkozott. Sajátos helyzetben van közülük Horvátország, amely annak ellenére ért el javulást katonai téren, hogy Andrej Plenkovic miniszterelnök előző kormányának legfontosabb kezdeményezése, a vadászgépek beszerzése kudarcba fulladt (a MiG–21-esek hamarosan élettartamuk végéhez érnek). A horvátoknak azért a Black Hawk helikopterek, illetve a Bradley harcjárművek megvásárlásával mégiscsak sikerült javítani az ország védelmi képességein.
Ennél is jelentősebb előrelépést tudhat magának Szerbia. Belgrád már jó ideje dolgozik hadereje fejlesztésén, amit azzal magyaráznak, hogy katonailag semleges országként egyedül is képesnek kell lenniük arra, hogy megvédjék magukat. Korábban Szerbia ezért orosz MiG-29-eseket vásárolt, azonban a múlt év legnagyobb előrelépése kétségtelenül a Pancir-SZ1-esek beszerzése volt, mivel az egykori Jugoszlávia által 1975-ben hadrendbe állított Neva légvédelmi rendszer mostanra elavulttá vált. Az orosz fejlesztésű önjáró légvédelmi harcjármű fegyverzete irányított rakétákból és gépágyúkból áll, és elsősorban gyalogsági, valamint páncélos erők teljes körű védelmére szolgál az alacsonyan támadó repülőgépek, helikopterek és manőverező robotrepülőgépek ellen. A Pancirt rendkívül megbízható fegyverként tartják számon az egész világon, amely kitűnően vizsgázott a kelet-ukrajnai háborúban, Líbiában, Jemenben és a szíriai konfliktusban, de a rendszer számos más országban is használatos, így Algériában, Iránban, Irakban, Szíriában és az Egyesült Arab Emírségekben is. Washingtont természetesen rendkívül aggasztotta a szerbek döntése, ezért az amerikai külügy még szankciókat is kilátásba helyezett Belgrád ellen. Szerbia azonban ennél is tovább menne: legújabb álmuk, hogy a légvédelmi harcjárművek után az Sz–400-as rendszert is megvásárolnák az oroszoktól.
És bár a Global Firepower jelentése szerint hazánk nem lépett előre a ranglistán, decemberben napvilágot látott a hír, hogy a magyar hadsereg megvásárolja Izraeltől a kis hatótávolságú rakéták és tüzérségi lövedékek ellen védelmet nyújtó izraeli Vaskupola-rendszer radarrendszerét. Ezzel immár Magyarország is komoly előrelépést tudhatna magának a légvédelem területén.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/8. számában jelent meg február 19-én.
