Terítékre került Magyar Péter mentelmi joga
Magyar Péter Brüsszelben (Forrás: Magyar Péter/Facebook)

Az Európai Parlament (EP) jogi szakbizottságának csütörtöki ülésén Magyar Péter mindkét mentelmi ügye napirenden volt. Az EUrologus úgy értesült, hogy egyik ügyben sem határoztak és a Tisza elnökét sem hallgatták meg, azonban úgy tűnik, nem akarják sokáig halogatni a dolgot, mert már jövő héten ismét tárgyalnak róla.

Az Európai Parlament néppárti frakciójában helyet foglaló, a Tisza Párt színeiben mandátumot szerző képviselő ellen két mentelmi jogi eljárást kezdeményezett a magyar ügyészség. Az egyiket a tavaly júniusi, egy budapesti szórakozóhelyen történt botrány miatt, amikor a vád szerint Magyar egy őt videózó férfi telefonját eltette, majd a Dunába dobta. A másik ügy a hírek szerint egy magánvádas eljárás.

A következő véleménycsere Magyar Péter mentelmi jogával kapcsolatban a Jogi Bizottság (JURI) szóvivője szerint már a bizottság következő, január 29-30-i brüsszeli ülésén megtörténik. Elképzelhető, hogy a február 13-i mentelmi ügyekkel foglalkozó rendkívüli, strasbourgi ülésen, vagy a február 17-18-i brüsszeli, rendes ülésen ismét napirendre kerül Magyar Péter mentelmi ügye.