
A belga járványügyi bizottság tagja arra figyelmeztet, hogy a járvány lassan eléri a csúcspontját az országban, azonban ez korántsem jelenti annak végét – írja az MTI.
A hétvégén 164 ember halt meg Belgiumban, ezzel 1447-re emelkedett a halálesetek száma. Lassan már húszezer embernél diagnosztizálták a betegséget, a fertőzés epicentruma továbbra is a flamand régió ahol a megbetegedések közel 60 százalékát regisztráltak. – Óvatosnak kell maradnunk, hosszú és nehéz hetek várnak még ránk – közölte a belga járványügyi bizottság tagja.
Hollandiában a hétvégén 156-an hunytak el a vírus okozta betegségben, így a járványhoz kapcsolódó halálesetek száma 1766 az országban. A fertőzöttek száma közelít a húszezerhez. A holland sajtó szerint az állampolgárok több mint fele legalább féléves egészségügyi korlátozásokra számít az országban, de voltak, akik azt sem zárták ki, hogy a rendkívüli intézkedések akár egy évig is érvényben maradhatnak.
Luxemburgban, a fertőzöttek aránya még mindig magas az ország lakosságának számához képest, eddig 2729 fertőzöttet regisztráltak eddig a félmilliós nagyhercegségben. Xavier Bettel miniszterelnök hétvégi sajtótájékoztatóján, felhívta a figyelmet, hogy a korlátozási szabályokat követni kell, mert nem múlt el még a veszély.