Tiszta lapról beszél Oroszország kapcsán az amerikai elnök, ha létrejön a békemegállapodás
Donald Trump amerikai elnök és J. D. Vance alelnök karddal tortát vág fel az elnöki beiktatási ünnepségek részeként rendezett főparancsnoki bálon Washingtonban 2025. január 20-án (Fotó: MTI/EPA/Getty Images pool/Anna Moneymaker)

Egy sikeres ukrajnai békemegállapodás után tiszta lappal indulhatnak újra az amerikai-orosz kapcsolatok. Ukrajnáról olyan alku fog születni, amely sokakat meg fog döbbenteni – erről beszélt az amerikai alelnök a The Wall Street Journal című amerikai lapnak adott, közép-európai idő szerint pénteken megjelent interjúban. J. D. Vance  szerint a Donald Trump elnök vezette amerikai kormányzatnak az a célja, hogy meggyőzze Vlagyimir Putyin orosz elnököt arról, hogy Oroszország többet érhet el a tárgyalóasztalnál, mint a csatatéren.

Az alelnök arról is beszélt, hogy amennyiben Moszkva nem tárgyal jóhiszeműen, az amerikai csapatok Ukrajnába küldésének lehetősége továbbra is „az asztalon marad”. – Vannak gazdasági és természetesen vannak katonai nyomásgyakorlási eszközök is, amelyeket az Egyesült Államok Oroszországgal szemben bevethetne – fogalmazott. Szavai szerint az elnök nem szemellenzővel a fején fog belemenni ebbe a dologba. Azt fogja mondani, hogy minden az asztalon van, kössünk alkut.

Donald Trump szerdán egyeztetett telefonon Putyinnal, és az ukrajnai háború lezárására vonatkozó szakértői egyeztetések azonnali megkezdésében állapodtak meg. Trump ezután Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is beszélt telefonon. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kijelentette, hogy Moszkva számára Washington a fő tárgyalópartner a rendezés ügyében.

J. D. Vance a friss interjúban azt is kijelentette: még túl korai lenne megmondani, hogy az ország területének mekkora része marad Oroszországé, vagy hogy az Egyesült Államok és más nyugati szövetségesek milyen biztonsági garanciákat tudnak nyújtani Kijevnek. Ezeket a részleteket a béketárgyalásokon kell kidolgozni. – Számos megoldás és variáció létezik, de mi törődünk azzal, hogy Ukrajna szuverén függetlenséggel rendelkezzen – jelentette ki.

Szóba került az interjúban Európa is, ennek kapcsán azt mondta, hogy Európának el kell fogadnia a jelenlegi politikai berendezkedés elleni mozgalmak felemelkedését, meg kell állítani a tömeges migrációt, és vissza kell fogni a progresszív politikát. Emellett a hagyományos értékek visszaállítását és a migránsbűnözés megszüntetését sürgette. – Ez tényleg a cenzúráról és a migrációról szól, arról a félelemről, amelyet Trump elnök és én is érzünk, hogy az európai vezetők valamilyen módon rettegnek a saját népüktől – fogalmazott. Sürgetni fogja a német politikusokat, hogy működjenek együtt minden párttal, beleértve a migrációellenes Alternatíva Németországért (AfD) pártot is.

(MTI)