Amikor egy országban több mint egymilliárdan élnek, logikusan merül fel az élelmiszer-ellátás biztonságának kérdése. De talán még ennél is fontosabb, hogy lesz-e elegendő víz. Persze ez esetben nem szabad elfeledkezni azokról a milliárdokról sem, akik az adott ország határain túl élnek. A víz ugyanis határokon átnyúló kincse és szükséglete az emberiségnek. Éppen ezért az egoista gazdálkodás már most is konfliktusokhoz vezet, s ha így megy tovább, akkor a XXI. században még háborúk is dúlnak majd a vízért.
Még a múlt század 90-es éveiben jártam Üzbegisztán és Kazahsztán határán az Aral-tónál. Az élmény megrázó volt. Ahol még évtizedekkel korábban víz mosta az ide látogatók lábát, már pusztaság honolt, a felszínen kiütött a só. Kísérőm csendesen annyit jegyzett meg, hogy így néz ki a halál. A sivatagos környezetben lévő tó kétszer is majdnem kiszáradt, de természetes úton regenerálódott az évszázadok során. A végső csapást az jelentette az 1961-ben még a világ negyedik legnagyobb tavának számító Aralra, hogy a szovjet vezetés a legelőket is gyapotföldekké változtatva erőltetett ütemben kezdte öntözésre használni a tavat tápláló Amu-darja és Szir-darja vizét. A felelőtlen gazdálkodás ökológiai katasztrófához vezetett, az Aral-tó nagyrészt kiszáradt.
Ez a szomorú történet annak kapcsán jutott eszembe, hogy manapság is hasonló tendenciák mutatkoznak a térségben. Elsősorban nem arra gondolok, hogy az említett két folyó vizének megosztása ma is kemény vitákat gerjeszt az alsó és a felső folyás mentén fekvő országok között. Talán még ennél is nagyobb veszélyt jelent az eurázsiai kontinens néhány országa számára Kína egoista vízgazdálkodási politikája. A már milliárdos lakosságú ország vízszükséglete óriási, a világ tartalékainak harmadára rúg, ettől szenved Közép- és Dél-Ázsia több országa is.
Klíma és agymosás | Magyar HangA szakértők szerint az érlelődő ökológiai katasztrófát mindenekelőtt a hatékonynak egyáltalán nem nevezhető, irracionális kínai rendszer, az ipar robbanásszerű fejlődése és a szántóföldek ellenőrzés nélküli növelése okozhatja. Jól példázza ezt, hogy az űrfelvételeken alig látszik az indiai szubkontinens legbővizűbb folyójának számító Brahmaputra kínai forrásvidékén a vízfelület. Ugyanilyen gondok jelentkeztek a közép-ázsiai régió két jelentős vízforrásának számító Ili és Irtis folyó kínai szakaszán. A még jó egy évtizede készült független kutatások a következő 30 évre az Ili vízhozamának 40 százalékos csökkenésével számolnak, miközben az Irtis vízszintje már most 43 százalékkal a normálisnak nevezhető alatt van. S ha így megy tovább, akkor a közép-ázsiai régió e két folyó által táplált nagy tavai, mint a Balkas és a Zajszan könnyen az Aral-tó szomorú sorsára juthatnak.
Aggasztó állapotban vannak a Kínában eredő folyók Oroszország keleti régióiban is, ahol a felső szakaszokra épített erőművek miatt katasztrofálisan alacsony a vízszint. Olyannyira, hogy ez már veszélyezteti a hajózást, a halászatot, aminek a következtében egyes orosz régiók lényegében elnéptelenednek. Ezt a helyzetet csak tovább rontja a Kínából mégiscsak megérkező víztömeg szennyezettsége. A víz felszínén az olajfinomítás és a mezőgazdasági tevékenység melléktermékei úsznak. Mint a szibériai egyetem egyik professzora az áldatlan állapotokat leíró cikkében megjegyzi, az Irtis alacsony vízállása már súlyos problémákat okoz nemcsak a hajózásban, de az omszki, a kurgani és a tyumenyi régió vízellátásában is, a szennyezettség pedig az Ob élővilágát is veszélyezteti. Megjegyzi azt is, hogy az Amur határfolyón épített erőművek és az erőltetett kínai iparosítás annyira leapasztotta a folyó vízszintjét, hogy azon lassan már egy csirke is átkelhet.
Okos lépésekkel még tehetünk valamit a tartós szárazság ellen | Magyar HangA legfőbb problémát ma ennek kapcsán az jelenti, hogy Kína nem is akar tárgyalni a vízellátás problémáiról. A kérdés a magas szintű találkozókon is felmerül, ám Peking ignorálja a témát. Ráadásul Kína nem írta alá a nemzetközi vízfolyamok kihasználásáról és védelméről szóló konvenciót sem, így aztán lényegében azt csinál, amit akar. Amennyiben Peking folytatja ezt a felelőtlen és agresszív politikát, figyelmen kívül hagyja a nyilvánvaló környezeti problémákat, azzal csak sietteti az eurázsiai kontinensen az ökológiai katasztrófa bekövetkeztét.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/24. számában jelent meg, 2019. június 14-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/24. számban? Itt megnézheti!
