Több ezer embert küldenek el a Metától
Mark Zuckerberg  (Forrás: Anthony Quintano/Flickr)

A közeljövőben öt százalékos leépítést tervez a Meta, ez összesen körülbelül 3600 dolgozó elbocsátását jelentheti – tudta meg a Bloomberg egy, a cégtől kiszivárgott belső feljegyzésből.

„Úgy döntöttem, hogy magasabbra helyezem a lécet a teljesítménymenedzsmentben, és gyorsabban eltávolítom a gyengén teljesítőket” – ezt közölte Mark Zuckerberg a lap szerint. A hírt a vállalat a CNN-nek is megerősítette.

Zuckerberg elmondta: cégénél megszokott, hogy egy év után kirúgják azokat, akik nem felelnek meg az elvárásoknak, a következő ciklusban azonban egy „szélesebbkörű, teljesítményalapú létszámcsökkentést” fognak végrehajtani. A megüresedett pozíciókat a tervek szerint még idén új emberekkel töltetnék be.

MInt ismeretes, a Meta a változó jogi helyzetre hivatkozva felszámolja a sokszínűségre és méltányosságra vonatkozó céges programjait, emellett tényellenőrző programját is megszüntette. Zuckerberg pedig egymillió dollárt adományozott Trump beiktatási alapjának.