Több mint 400 ember eltűnt az oroszok által megszállt Hosztomelből
Háború Ukrajnában (Fotó: Defence of Ukraine/Twitter)

Hosztomel Bucsához és Irpinhez hasonlóan Kijev egyik agglomerációs települése, amelyet az elmúlt hónapban a megszállásuk alatt tartottak az ukrán főváros elfoglalására törő (de kudarcot vallott) orosz támadók. Most, hogy a támadók visszavonultak, és újból ukrán ellenőrzés alá került a város, a helyi hivatalos szervek arról számoltak be, hogy több mint 400 ember hollétéről nem tudnak.

Az eltűntek sorsa egyelőre nem ismert, de mivel a szomszédos Bucsában is több mint 300 civilt mészároltak le az oroszok, nem elképzelhetetlen, hogy a hosztomelieket is meggyilkolták. Zelenszkij elnök a vérengzésekre utalva csütörtök reggeli beszédében kritizálta a nemzetközi közösséget, azzal érvelve, hogy az Oroszország ellen hozott szankciók túl gyengék, ami engedélyt ad az oroszoknak a támadás folytatására.

Az ukrajnai háború egyéb friss fejleményei:

  • Ezrek menekülnek a kelet-ukrajnai Dombasz régióból, mivel az átcsoportosított orosz csapatok a várakozások szerint összpontosított támadást fognak indítani a régió ellen. Az oroszok új célja az lehet, hogy legalább Kelet-Ukrajnák elfoglalják, ha már Kijevnél felsültek. Az ukrán szervek is távozásra szólították a lakosságot, „amíg még lehet”.
  • Az amerikai hírszerzési források is megerősítették, hogy az oroszok visszavonultak Kijevtől és Csernyihivtől, és keletre összpontosítanak.
  • A Vöröskereszt segítségével nagyjából ezer ember jutott ki biztonságban a mára szinte teljesen megsemmisített Mariupolból egy gépjárműkonvoj révén.
  • Az Egyesült Államok újabb szankciócsomagot vezet be, ezúttal Putyin legbelsőbb köre, így lányai ellen.
  • Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság befagyasztotta a legnagyobb orosz bank, a Sberbank vagyonát.
  • Putyin szerint a szankciók az az ár, amit Oroszországnak meg kell fizetnie a szabadságáért. Igen, jól olvasták, Oroszország szabadságáért.
  • Ferenc pápa elítélte a bucsai civilek „lemészárlását”.