
Több mint 80 embert megöltek Kolumbia északkeleti részén a hétvégén, miután a kormány sikertelenül próbált béketárgyalásokat folytatni a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) nevű gerillacsoporttal.
A Guardian beszámolója szerint az erőszak csütörtök óta gyorsan eszkalálódott a Venezuelával határos régióban, és legalább ötezer embert kényszerített arra, hogy elhagyja az otthonát. Az iskolai oktatást határozatlan időre felfüggesztették, mivel az osztálytermeket szükségszállásokká alakították át az otthonukból menekülő családok számára. A régió sürgős humanitárius segítséget kért – közölte William Villamizar, Észak-Santander megye kormányzója.
A kolumbiai ombudsmani hivatal szerint a harcokban több tucat civil megsérült, és 20 embert, köztük 10 nőt elraboltak. Tibú településen legalább háromezer embernek kellett elhagynia a lakóhelyét – mondta Richard Claro polgármester.
A Reuters tudósítása szerint, amelyet a Telex szemlézett, Ivan Velasquez kolumbiai védelmi miniszter azt mondta, az ELN gerillái offenzívát indítottak a rivális Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) lázadóinak egy 2016-os békeszerződés értelmében leszerelt egykori tagjai, családtagjaik és néhány közösségi vezető ellen. A kolumbiai hadsereg szombaton közölte, hogy 300 katonát küldenek a határvidékre, hogy megpróbálják megfékezni az erőszakot.
A jelenlegi összecsapások a legsúlyosabbak Gustavo Petro miniszterelnök 2022-es hivatalba lépése óta. Petro csütörtökön megszakította az ELN-nel folytatott tárgyalásokat, miután a gerillákat azzal vádolták, hogy megölték egy rivális drogkereskedő frakció öt tagját. A kolumbiai lázadó csoportok, félkatonai szervezetek és drogbandák évtizedek óta harcolnak egymással a területek és az illegális bevételi források, például a kábítószer-kereskedelem ellenőrzéséért.









