Tovább éleződik a vita Németország és Musk között
Elon Musk (Fotó: Wikimedia/Steve Jurvetson)

Felfüggesztette X-profilját (korábban Twitter) a német védelmi minisztérium és a német hadsereg. Döntésüket azzal indokolták, hogy a platformon egyre nehezebb objektív érvek mentén vitatkozni. A lépés összefüggésben van Elon Musk Németországgal kapcsolatos fokozódó érdeklődésével. 

Ahogy azt a Politico ezzel kapcsolatos cikkét szemléző 444.hu írja: az X amerikai tulajdonosa tavaly decemberben jelentette be a platformon, hogy a szélsőjobboldali AfD-t támogatja a februári előre hozott német választáson. Musk nem sokkal később már a német centrumpártokat támadta, Olaf Scholz szociáldemokrata kancellárt bolondnak, Frank-Walter Steinmeier elnököt pedig antidemokratikus zsarnoknak nevezte. Scholz pedig azt mondta, neki nem kell Musk kegyeit keresnie, és egyébként sem kell a trollokat etetni. 

Miután Musk kijelentette, hogy Németországot csak az AfD mentheti meg, múlt héten élőben beszélgetett  az X-en Alice Weidel pártelnökkel.

Weidel és Musk beszélgetésével egy időben több mint 60 német egyetem jelentette be, hogy elhagyja az X-et a platformon zajló viták radikalizálódása miatt. Nem sokkal később pedig két szakszervezet és a német legfelsőbb bíróság is felfüggesztette a profilját. A minisztériumok közül a védelmi minisztérium lépte ezt meg elsőként. Miután a tárcát a szociáldemokrata Boris Pistorius vezeti, felmerült a kérdés, hogy más szociáldemokrata vezetésű minisztériumok is így tesznek-e. Scholz kancelláriája egyelőre marad az X-en, a hírt a hivatal szóvivője jelentette be.