
Donald Trump amerikai elnök legalább 30 napra elhalasztotta a Kanadát sújtó vámok bevezetését, nem sokkal azután, hogy a mexikói árukra kivetett vámok bevezetését is elnapolta – írja a BBC, Ugyanakkor a kínai termékekre vonatkozó 10 százalékos vámok kedden hatályba lépnek.
Kanada esetében a Kanadából az Egyesült Államokba érkező legtöbb árura 25 százalék vámot kellene fizetni, a kanadai energiatermékekre pedig 10 százalékot (erre válaszul Kanada is 25 százalékos vámot vezetett be Amerikára korábban). A mexikói termékekre Trump hasonlóan 25 százalékos vámot vetett volna ki.
Trump azután döntött a vámok elhalasztásáról, hogy telefonon beszélt Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel és Claudia Sheinbaum mexikói elnökkel, akik egyaránt beleegyeztek abba, hogy fokozottabban ellenőrzik az Egyesült Államokkal közös határszakaszukat az illegális bevándorlás és a kábítószer-áradat megfékezése érdekében. Kanada azt ígérte, hogy egy 1,3 milliárd dolláros programot hajt végre, amelynek keretében új helikoptereket, technológiai eszközöket szereznek be, és megerősítik a határőrséget is. A határ kanadai oldalán csaknem 10 ezer fős személyzet dolgozik majd, és szorosabbá teszik az együttműködést az amerikai partnerszervezetekkel is.
Justin Trudeau kanadai kormányfő azt is bejelentette: ígéretet tett egy fentanillal foglalkozó külön megbízott kinevezésére és egy közös kanadai-amerikai gyorsreagálású egység létrehozására a szervezett bűnözés, a kábítószer-csempészet és a pénzmosás elleni fellépés érdekében. A kanadai miniszterelnök aláírt egy hírszerzésről szóló rendeletet a szervezett bűnözésről és a jelenleg a legtöbb amerikai életét követelő kábítószerről, a fentanilról. Az intézkedésekhez 200 millió dollárt rendelnek. A kanadai-amerikai határszakaszon biztosítják az állandó felügyeletet, valamint terrorszervezetnek minősítik a kábítószer-kereskedő kartelleket – olvasható Justin Trudeau közleményében, amelyet az MTI idézett.
Az amerikai adminisztráció képviselői hétfőn azt hangoztatták, hogy az Egyesült Államok nem vámháborút folytat, hanem a kábítószer ellen hirdetett harcot. Az elnök a mexikói államfővel és a kanadai miniszterelnökkel tartott megbeszélést követően halasztotta el a vámok bevezetését, miközben Kínával egyelőre nem történt halasztást eredményező közvetlen egyeztetés.