
A bevándorlásnak köszönheti az életét, mert mielőtt a golyó elsuhant a feje mellett a fejét jobbra fordította a határátlépésekről szóló táblázat felév, mondta Donald Trump a merénylet óta tartott első nagygyűlésén Michiganben. A Guardian beszámolója szerint – amelyet a 444 szemlézett – a rendezvényen ott volt alelnökjelöltje, J.D. Vance ohiói szenátor is. „Remélem, soha többé nem kell ezt átélnem” – mondta Trump, hozzátéve, hogy az ellenfelei a demokrácia elleni fenyegetésnek nevezik őt, de ő „golyót fogott a demokráciáért”.
Trump most már hivatalosan is elnökjelölt, a Republikánus Párt jelölőgyűlésén elfogadta a jelöltséget. Szombati beszédében utalt a Demokrata Párton belüli káoszra is, ami Joe Biden korával és szellemi képességeivel kapcsolatos aggályok miatt alakult ki. „Fogalmuk sincs, ki a jelöltjük, és nekünk sincs” – viccelődött Trump, majd gyenge öregembernek nevezte Bident.
Bidenen óriási a nyomás, idáig összesen nagyjából negyven kongresszusi képviselő kérte nyilvánosan az elnök visszalépését, nem nyilvánosan pedig állítólag a 80 százalékuk ezt szeretné. Biden azonban nem akar visszalépni, összeesküvést lát. A michigani arénában Trump elsöprő győzelmet jósolt, és megkérdezte a tömeget, hogy Kamala Harris alelnök vagy Biden ellen induljon-e inkább. Előbbire hangos pfújolással, utóbbira éljenzéssel reagált a tömeg. Azt is mondta, hogy szívesen indulna Gretchen Whitmer michigani kormányzó ellen is, aki szerinte „szörnyű munkát végzett”.